Ápoljuk nyelvünket

Előszó

A magyar nyelv, gondolataink közlésének, érzelmeink, hangulataink kifejezésének, tapasztalataink átadásának eszköze, a továbbfejlődésért vívott közös harcunknak fontos fegyvere, egyik legnagyobb összetartó és előrelendítő ereje nemzetünknek. Száz és száz nemzedék anyagi kultúrájának, szellemi műveltségének, harcainak, sikereinek és kudarcainak emlékét őrzi; ezer meg ezer kimagasló egyéniség, író, költő, tudós, politikus, szónok művészi simító kezének nyomát viseli, millió és millió egyszerű dolgozó ember öntudatlan javító, csiszoló munkájának eredményét örökítő ránk anyagában és szabályaiban. Ez a nyelv mindannyiunknak a legkedvesebb. Kísér bennünket első eszmélkedésünk óta; ennek segítségével rögzítettük első megfigyeléseinket, érleljük ma is gondolatokká benyomásainkat, fejezzük ki érzelmeinket, közöljük embertársainkkal szándékunkat, akaratunkat.
Egyéni, nemzeti és egyetemes emberi kincsünk a magyar nyelv; fontos és drága örökségünk. Kezünkben van megmaradásának és továbbfejlődésének sorsa; mirajtunk is áll, hogyan kerül az utódokhoz: tisztán-e vagy korcsul; korszerű, vagy elrozsdásodott, idejét múlta fegyver lesz-e az ő kezükben. De nemcsak az utódok, hanem a magunk számára is fontos a nyelv tisztán tartása: a zavarosan, gondatlanul fogalmazott mondatok aligha érik el céljukat, aligha valósíthatják meg tökéletesen a pontos gondolatközlés fontos feladatát. Vissza