Irán: birodalmak, hagyományok

Előszó

Határtalan gazdagság és földhözragadt szegénység, antik kultúra, nemes elegancia, nomádok és Ázsia legmodernebb hadserege, perzsaszőnyegek és olajkombinátok, tervgazdálkodás és vályogkunyhók a luxuspaloták tövében, csadoros nők és negyvenezer diák Európa, Amerika egyetemein a hetvenes években, sivatagok és buja szubtrópusi növényzet, baloldali mozgalmak és császárság, majd iszlám köztársaság, é még soká folytathatnánk az ellentétek felsorolását. Ez mind Irán. De vajon melyik az igazi arca? Mi az, ami a legjellemzőbb? Mondhatnánk azt hogy az iménti ellentétek, együttesen és egyidőben, de ezzel csak a felszín, a mai képeit vennénk számba. Sokkal jellemzőbbnek tűnik azonban az, ami történeti vizsgálódások után válhat csak láthatóvá: nevezetesen a túlélés, a fennmaradás csodálatos képessége, ami egyúttal konzerválást, a régi megőrzését is jelenti, a kontinuitás képessége, mely a történelem oly viharos iráni színterén nem csak megtartotta, de minden népvándorlás vagy idegen invázió után meg is erősítette az iráni kultúrát, magához hasonlítva a jövevényeket. Nagy Sándor hellén katonái, a hódító arabok, a török törzsek vagy a mongol seregek mind sorra bevették Irán kapuit, de csak azért, hogy ott elhulljanak vagy maguk is iránivá váljanak. S ami nem sikerült hajdan az idegeneknek, azzal kudarcot vallottak a modern hódítók is: Irán megőrizte létét, nemzeti függetlenségét, az iráni kultúra, műveltség pedig a maga sajátos, évszázados ellentmondásokkal terhes arculatát.
Az iráni kultúra bölcsője a mai Irán területén ringott, itt jött létre a perzsa törzsek szövetsége, melyből az Akhaimenidák birodalma kisarjadt. S akár honnét jöttek később a hódítók, keletről vagy nyugatról, ez maradt az iráni műveltség anyaföldje, mely mint természeti tényező, meghatározónak tekinthető. Vissza