Az aranyszamár

Előszó

Antonius Pius császár uralkodásának utolsóelőtti évében (Kr. u. 160) izgalmas esemény zavarta fel az északafrikai Sabratha város egyhangú életét. A városka legelőkelőbb fogadójában megszállt Apuleius, a híres író és rétor, az akkori idők legkitűnőbb tanára, szónoka és íróművésze. Mindig esemény volt, ha a ragyogó tollú és szavú mester örökös bolyongásai során valahol megállapodott s egy-egy előadást tartott: ezrével tódult a közönség az előadásra és utána lázas-lelkesen ünnepelte a szó és toll páratlan művészét, sőt nem egy város azzal tisztelte meg, hogy felállíttatta szobrát. Sabrathába azonban nem azért jött, hogy ünnepeltesse magát, hanem mert Claudius Maximus, a tartomány prokonzula, vádlottként törvény elé idézte.
Meg kell mondanunk, hogy az a felcsigázott érdeklődés, amely Apuleiust mindenütt fogadta, eddig sem csupán írói és szónoki tehetségének szólt, hanem nagy részben annak is, hogy nagyerejű varázsló hírében állott. Folytonos utazásaink, főképp Görögországban, megismerkedett a legtöbb misztikus kultusszal s majdnem valamennyibe beavattatta magát; részben vallásos hajlamai, részben az igazság szomjazása hajtották e titokzatos, többnyire éjjeli szertartásokkal ünnepelt rajongó kultuszok karjaiba. Vissza

Fülszöveg

Az Aranyszamár a latin irodalom egyetlen regénye, az örökké kíváncsi, nyugtalan és titkokat feszegető ember tragikomédiája. Lucius, a regény hőse, Thessaliába, a mágia és varázslat hazájába utazik: madárrá szeretne változni, de egy szerelmes leány végzetes tévedéséből szamárrá változik. Ez az emberi értelemmel megvert szamár ezután a kalandok egész során esik át, míg végre az Isis-ünnepén hozzájut az ellenvarázs-szerhez, a friss rózsához : eszik a főpap rózsakoszorújából és visszaváltozik emberré. Ezt a regényt filozófus írta : Apuleius, a II. sz. derekán, Észak-Afrikában, ahol maga a szerző is rengeteg kalandot élt át, sőt egy boszorkánypernek is szenvedő hőse volt Oea (a mai Tripoli) városában. Ebben a filozófusban azonban mellesleg egy ragyogó író is lakott; írói művészetét leghangosabban dicsérik azok a kisebb-nagyobb novellák ; boszorkányhistóriák, rémtörténetek, vidám és csintalan elbeszélések, amelyek regényét tarkítják s amelyeknek java része Boccaccio Dekameronjába s azon keresztül a világirodalomba is utat talált, - valamennyi közül a legszebb és legtisztább költészet Ámor és Psyche, a Hamupipőke meséjének ókori változata, a szerelem mély értelmű apoteózisa. Ezek a novellák, mint a futórózsák, át- meg átszövik a regényt, amely lényegében Apuleius egyik kortársának, Lukianosnak «Szamár» című regénye csupán a szamárrá-változás és a visszaváltozás történetét adja: Apuleius ezt a sovány vázat, a novellisztika kincseinek beleszövésével, dús és duzzadó prózai epopeává remekelte. A regény varázslattal indul és végződik s mégis az irodalmi realizmus egyik legjellegzetesebb terméke, az ókori életnek Petronius műve mellett mindenesetre legteljesebb és leghitelesebb ábrázolása. A regény realizmusától sajátságos módon elüt stílusának játékossága, ezernyii cifrasága, barokk pompája: ezt azonban a II. század szinte öncélúvá torzult retorikájának rovására kell írnunk. De Apuleius, az íróművész, még stílusromantikájának terhével is fejjel magaslik ki formalizmusba süppedő korának sivár latin irodalmából. Az Aranyszamár nemcsak kora és a latin irodalom, hanem a világirodalom s ezzel az emberiség örök értékei közé tartozik. Révai József klasszikus fordítása méltó az eredetihez. Vissza