Arany és Petőfi levelezése

Előszó

Részlet a műből:

1847. február 4-én a Pilvax Kávéház íróinak és egyéb föllelkesült ifjainak köre még a szokottnál is hangosabban zsivajgott. Hogy is ne? Híre ment, hogy a Kisfaludy Társaság húsz aranyas pályadíját Toldi címen egy olyan hősköltemény nyerte el, amilyenhez fogható nemigen akad a magyar irodalomban. Mire a kézirat felől, melyet közülök senki sem olvasott, olyan vita támadt, hogy annak visszhangját még az ablaktáblák is verdesték. Mert voltak némelyek, akik a fiatalok szokása szerint kétségbe vonták az idősebb nemzedék jogát, hogy egy-egy új művészi munka értéke felől döntsön. Hiszen lám, milyen póruljártak ezek a nagyfejűek ezelőtt két esztendővel az Elveszett alkotmány-nyal, melynek hiába adtak díjat, mégse kapott hozzá kiadót. Meglátjátok, evvel a Toldival sem lesz másként.
Valóban úgy rémlik, mintha ez az Arany János nevű, kétszeres díjnyertes szalontai fi kibújt volna a pályázókra köteles névtelenségből, hogy lepaktáljon a költészetnek hivatalból szakértő bírálóival. S ha volt a sok rosszhiszemű közt jóhiszemű, aki örömmel várta az új remekmű megjelenését, annak is némi káröröm vegyült örömébe, hogy akad tán végre valaki, aki az elsőbbsége vélt jogán oly tűrhetetlenül elbizakoadott Petőfi szarvait letörje. Ezért bizonyára nem volt képzelődés, hogy Petőfit a lángész érzékenységével csapta meg a kollégiális ellenségesség hangulata. Vissza