Petőfi Sándor János vitéze és Arany János Toldija, s bennük e két mű hősei megszületésük, 1844 és 1846 pillanatától, személyes életkorunkban pedig gyermekidőnk első ébredéseitől kezdve viaskodnak a történelem, az emberi, a nemzeti és a személyes kudarcok, csapások sárkányaival, óriásaival, farkasaival, bikáival, nagyuraival és gonoszságaival. A mese, a mítosz és a szoros történelemértelmezés ölelkezésében született, az országot és annak magyarul tudó lakóit megszólító művek úgy halhatatlanok, akár a szóbeliség korszakában a népköltészet: világértelmezést, filozófia előtti teljes világképet, nyelvet, eszmét, esztétikumot üzennek, amelyek - az Isten iránytűiként - tanítanak, ösztönöznek, és igazítanak el a sorsban ma is. A két költő barátsága, amit Arany János Petőfitől éppen a Toldi megírásával nyert el, e két mű irodalmi kozmoszában a két főhős örök barátságává is vált. S mert mintáikban nemcsak mesés vagy mondai, hanem valóságos nemzeti hősökből is táplálkoztak, ők a legtermészetesebben magyar hősök is. Az ellenségen, a históriai vagy a személyes rosszakaratokon győztesek sorában ott vonulnak bennünk, egy sorban, Szent István, Szent László, Corvin Mátyás királyokkal, Hunyadi Jánossal, Kinizsi Pállal, a Zrínyiekkel, II. Rákóczi Ferenccel, 1848 tábornokaival - s közkatonáival - sugallva a példát a juhász- vagy a paraszti sorsban élő legények, a bénító akaratoknak alávetett fiatalok örök felemelkedési esélyeire. A tudás, a tehetség, a művészet mindenkori királyi udvaraiba vagy Tündérországába jutás nagyszerű lehetőségére. A két elbeszélő költemény egymás és az olvasók elé állított tükrét ebben a könyvben Papp Nikolett grafikusművész mélységeket kifejező, a föld és ég világát egymásra sugárzó rajzai kapcsolják össze egyetlen kivételes egésszé, közös vonásokkal, színekkel, formákkal értelmezve az alkotások világát. Lélek- és emberalakító erőkké, látható energiákká formálva üzeneteiket annak az utókornak, amely már régen iskolai tananyaggá emelte e műveket, de a gyermekkor tovatűnésével mégis mintha újra meg újra elfelejtené őket. Gyakran olyan új magatartási modelleket kényszerítve a helyükre, amelyek nem építik, hanem rombolják az emberi hitet, a méltóságot és az élet eszményi fényeit. Papp Nikolett illusztrációival ez a kettős könyv ezeknek a fogalmaknak az örök értékeit tanítja meg újra átélni és megérteni, ezért ajánljuk minden magyar fiatalnak - és szüleiknek - a Magyar Napló Kiadó kivételes szeretetével, 2018 karácsonyán.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.