Arany Legenda

Előszó

Arany Legendának nevezték ezt a könyvet, mert három évszázadnak legkedvesebb olvasmánya volt. Miként az égből hullott manna kinek-kinek azt az ízt varázsolta ínyére, amelyre legjobban vágyakozott, aképpen szolgáltatott ez a könyv jámbor olvasmányt a hívőknek, példák kiapadhatatlan forrását a prédikáló papnak, eszményt a szerzetesnek és - mesét a mesére éhes lelkeknek. De évszázadokon át História Lombardica néven is idézgették, mert szerzője, mielőtt végkép bezárta volna a mesék aranykapuját, utolsó legendájához, Pelagius pápa életéhez, a longobárdok anekdotával és legendával tarkázott krónikáját csatolta. Ennek a könyvnek, a Nyugat Ezeregyéjszakájának, szerzője Génua érseke volt, Jacobus de Voragine (1230-1298), a domonkosrendi szerzetes, kit az Egyház boldognak nevezett s a választottak sorába emelt. A mű azonban nem egy írónak műve, amint nem egy ember alkotta a középkor kathedrálisait, hanem évszázadoknak tudása, képzelete hozta őket létre. A Legenda Aurea, ha a Bibliáról nem szólunk, mely mintegy alapzat gyanánt szolgál a hatalmas műhöz, több mint ezer esztendő irodalmát építi művészi egységbe. Legalsó rétegei a Szent Atyák írásaiból és a szent martyrok történeteiből épültek, feljebb a nagy keresztény gondolkodók s rendalapítók munkái következnek, egészen a XIII. századig. Arról nem is szólva, hogy az első keresztény századok forrásai, főleg az apokrif iratok a népi emlékezet milyen mély rétegeibe eresztették gyökereiket, illetőleg a mitosz-alkotó képzelet milyen ősi emlékeit gyűjtötték össze már maguk is Keletről és Nyugatról. Vissza