Arany népe

Előszó

A nagyszalontai Arany-Emlék Egyesület a költőre vonatkozó ereklyéket, emlékeket gyűjt és őriz a Csonkatoronyban. Az ó épületbe évről-évre sokan elzarándokolnak. Eljárják emeleteit s meghatva szemlélik benne egy szerény ember polgári, szegényes bútorait, Íróasztala sok apróságát, szűk könyvtárát, keze néhány írását, a pesti ravatalra küldött koszorúkat, a fényképeket, okleveleket s egyebet, kedves emlékeket anélkül, hogy Arany és Szalonta bensőbb kapcsolatából valamit is megláthattak volna. A torony alatt terjeng az ős város, a költő városa, küszködik az ő népe, életművének eleven illusztrációja, amelyből kisarjadzott, kinőtt és útrakelt itt szerzett szemléletek, képek, hagyományok élte végéig el nem fogyó dús kincseivel. Szalontai tájak, tünemények, színek, alakok, jelenetek, mozdulatok, müveletek, tárgyak ezere él örök életet művészetében. S itt e zugban az egész eleven népi világ, mely Arany népies költői szemléletének érzéki elemeit adta; itt színlenek tarka képeinek, kőbe faragott alakjainak modelljei, az egész „vaskos, reális" valóság, amit művészetébe olvasztott s amibe eszméit öltöztette. Arany műve s a hajdú fészek ebben kapcsolódik össze.
E kapcsolat szemmel látható megmutatása szándéka az Egyesületnek. Szükség van erre nemcsak a város örömére, de Aranyért is. Arany népi világát a maga korának alakjában s a maga korának szemével kellene látnunk. Ma már mindkettő nehéz.
Arany népiességének tárgyi megértése egyre nehezebb lesz, ahogy az ő népének századától időben távolodunk. Mert Arany képeit, tárgyait, embereit ma már nem látni minden uccán, házban, - csárda ablakán betekintve, falu farkáról kitekintve. Vissza