Ararát

Előszó

Az író nemes hagyományokkal szakít, amikor rászánja magát, hogy előszót írjon élete legnagyobb munkájához. A regényirodalom története arra tanít bennünket, hogy az igazán nagy műveknek semmi szükségük előszóra. Az író nemcsak a színpadi függöny előtt nevetséges és kiábrándító, hanem az előszavakban hajlongva is. Valamit elárul magából, ami rendszerint nem válik hasznára. Személyi jelenléte a regény elején a borotválatlan valóság tolakodása olyan pillanatban, amikor az olvasó minden valóságérzettől megszabadulva akarja átadni magát a képzelt világ tündérkarjainak és mindjárt az első oldalon ilyen mondatokra szomjazik: "Willens-i Dorfnak hívták a falut, amelynek hatszögletes, zömök, középkor tornyában esti nyolc órát harangoztak. Világos nyári este volt. A harangszó egy láthatatlan vízesés zúgásával keveredett össze..." És így tovább. E helyett az előszóban nagyobbára ilyen mondatokat kap: "Amikor most a nyájas olvasó elé bocsátom szerény művemet..." És ettől kezdve mindent elkövet, hogy hazug és álszerény mondatokba bújva semmit el ne áruljon abból a féktelen szerénytelenségből, nagyravágyásból és önbizalomból, amely nélkül nincs írói láng. Li-Pu-Ten, a Csaong dinasztia korának nagy költője, "Kék fecske" című gyönyörű versében azt írja, hogy az emberi hülyeség ott végződik, ahol a valóság megszűnik. Kétségtelen, hogy Li-Pu-Ten ezzel azt akarta mondani, hogy az írók ne írjanak előszót. Vissza