Fülszöveg
Arató László
1971-ben született Gyulán. A szegedi József Attila Tudományegyetem (JATE) Állam és Jogtudományi karán diplomázott, majd újságíróként helyezkedett el. Több szegedi szerkesztőségben dolgozott, jelenleg a Hír TV munkatársa, bűnügyi témákkal foglalkozik.
Bátyi Zoltán
1956-ban született Szegeden, a JATE jogi karán szerzett jogi diplomát, és ezt követően a napilapos újságírást választotta, de sok folyóiratban, antológiában is megjelentek írásai, tíznél több kötet szerzője. Jelenleg a Szegedi Ítélőtábla sajtótitkára. Arató László és Bátyi Zoltán társszerzőként eddig három könyvet jelentetett meg:
Csillag - börtönkönyv (2000),
Szeged, a palotás város (2002),
Hódmezővásárhely, az alföldi művészváros (2003)
Schmidt Andrea
Szegeden született 1959-ben. A Délmagyarország című napilapnál dolgozik 1985 óta, jelenleg a fotórovat vezetője. Képeiből számos kiállítást rendeztek, jelentős díjak, elismerések tulajdonosa.
"Tervezhetek bárhogyan is, élhet bennem bármilyen remény, a...
Tovább
Fülszöveg
Arató László
1971-ben született Gyulán. A szegedi József Attila Tudományegyetem (JATE) Állam és Jogtudományi karán diplomázott, majd újságíróként helyezkedett el. Több szegedi szerkesztőségben dolgozott, jelenleg a Hír TV munkatársa, bűnügyi témákkal foglalkozik.
Bátyi Zoltán
1956-ban született Szegeden, a JATE jogi karán szerzett jogi diplomát, és ezt követően a napilapos újságírást választotta, de sok folyóiratban, antológiában is megjelentek írásai, tíznél több kötet szerzője. Jelenleg a Szegedi Ítélőtábla sajtótitkára. Arató László és Bátyi Zoltán társszerzőként eddig három könyvet jelentetett meg:
Csillag - börtönkönyv (2000),
Szeged, a palotás város (2002),
Hódmezővásárhely, az alföldi művészváros (2003)
Schmidt Andrea
Szegeden született 1959-ben. A Délmagyarország című napilapnál dolgozik 1985 óta, jelenleg a fotórovat vezetője. Képeiből számos kiállítást rendeztek, jelentős díjak, elismerések tulajdonosa.
"Tervezhetek bárhogyan is, élhet bennem bármilyen remény, a negyven év akkor is csak legyőzhetetlen kilátástalanság, és ezt érezve az idegek egyszer úgyis felmondják a szolgálatot. A kérdés csak az, hogy mikor. Talán egyszer nem tudok majd szabadulni a gondolattól, hogy hatvannyolc évesen léphetek ki leghamarabb a szabadságba, amikor már sem a társadalomnak nem lesz szüksége rám, se nekem a külvilágra, és akkor én is kötél után nyúlok. Nem az lesz az első öngyilkosság ezek között a falak között, s gondolom, nem is az utolsó. Már eddig is többször eszembe jutott, jobban jártam volna, ha felakasztanak, ugyanis az életfogytiglani börtön nem büntetés, hanem megtorlás, sokkal keményebb, mint a halálbüntetés."
(Egy életfogytiglanra ítélt rab, Alexander szavai)
Vissza