BÓDIS KRISZTA (1967) író, pszichológus, filmes. Létrehozta a Van Helyed Alapítvány-t, fölépítette és vezeti a Van Helyed Rendszer-t, amelyben intézményeket és komplex szolgáltatásokat működtetnek annak érdekében, hogy a mélyszegénység újratermelődését megakadályozzák. Társadalmi aktivitását alkotásközpontú szemlélet és módszertan jellemzi. Nemzetközi figyelmet keltő tevékenysége elismeréseképpen háromszor ítélték neki a Tolerancia-, kétszer az Emberség díjat, 2010-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével, 2013-ban Raoul Wallenberg-díjjal tüntették ki. Tüdős Klára életéről szóló Istenhegy trilógiájának első kötete, a Kisasszonyképző 2022-ben, második kötete, a Korzón a pokolba 2023-ban jelent meg az Európa Könyvkiadó gondozásában, a Kapszula Könyvtár sorozatában pedig Kemény vaj című regénye, amely egy a társadalom legkiszolgáltatottabb, legszegényebb, leginkább kirekesztett rétegéből származó fiatal lány felnövéstörténete.
A könyv árkötöttségi moratórium alá tartozik!
Az 1997. évi CXL. törvény (Kult. tv.) 72/A. § - 72/G. § hatálya alá eső könyvek esetében a kiadói árhoz képest legfeljebb 10% kedvezmény adható. Ennek következtében a szállítási díj megállapításánál a kötet értékét sajnos nincs módunkban a kosárértékben figyelembe venni!
Kuponos kedvezmény ezen könyv esetében nem vehető igénybe.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.