Artaud, a mumus

Fülszöveg

"Kedves uram,
én az irodalomban úgy kezdtem a könyvírást, hogy rögtön el is mondhassam, semmit se tudok írni: (...) Sosem voltak eszméim, és két nagyon vékony könyvem: mindegyik olyan 70 oldalas, épp a bármi eszmének efféle mély, hús-vér, zsigerig ható távolléte körül forog. Ce sont l Ombilic des Limbes az egyik, a másik a Pése-nerfs.
Azon időn nekem úgy tűnt fel, tele lenne mindegyik szakadásokkal, hibákkal, laposságokkal, és akár ha meg lennének spékelve megannyi elvetéléssel, tehetetlenkedéssel és leköszönéssel, mintha végig mellészaladnának annak, amit én oly lényegesként, hatalmas mód mondani akartam, és amiről elmondhattam így: sosem fogom tudni elmondani. - De hogy eltelt 20 év, elképesztőek nekem ezek a könyvek, nem a sikerülésük okán, hanem a kimondhatatlanén. Ezért avulnak a művek, és ami az írót illeti, mind hazudnak, megalapoznak a maguk részéről, így valami bizarr valóságot, amit az élet, ha maga hiteles volt, sosem helyeselhetett volna. - Valami kifejezhetetlent kifejezni oly művek által, melyek mindössze a jelenbéli zűrzavarok együttesei, és csupán a közben már halott, jelenben kudarcos szellem posztum távolsága révén adnak ilyen-olyan érvényt: hát mondja meg nekem, mi ez?
Írtam azóta pár más művet: (...) Megannyinál az volt, hogy üldözött engem ez a riasztó írhatnék valami szöveg-réteges kútból - ahol egyik a másik fölé tornyosult -, holott aztán mind csak egyetlen síkon mutatkozhatott, mint egy titkos kockaháló rácsa, ha az lenne, csupa fekete-fehér, igaz-hamis - jóllehet önmagában ellentmondásos -, egy bizonyos ember stílusában eggyéolvadva, a szegény M. Antonin Artaud-ében."
(Antonin Artaud: Levél Peter Watsonnak - részlet) Vissza