Előszó
Sötét szakadékból támadunk, és sötét szakadékba térünk meg: az út közbülső fényes szakaszára mondjuk azt, hogy Élet.
Megszületünk, és máris kezdődik a visszatérés; egyazon pillanat műve: indulás s...
Tovább
Előszó
Sötét szakadékból támadunk, és sötét szakadékba térünk meg: az út közbülső fényes szakaszára mondjuk azt, hogy Élet.
Megszületünk, és máris kezdődik a visszatérés; egyazon pillanat műve: indulás s visszatérés. Minden pillanatunk: halál. Ezért is hirdették oly sokan: az élet célja a halál.
Ám születésünk pillanatában kezdetét veszi a törekvés: alkossunk, teremtsünk szintézist, keltsük életre az anyagot; minden pillanatunk: születés. Ezért is hirdették oly sokan: az élet célja a halhatatlanság.
Ez a két áramlat viaskodik a mulandó testekben: az emelkedés - a szintézis, az élet, a halhatatlanság irányában; a süllyedés-hanyatlás - a leépülés, a bomlás, az anyag, a halál irányában.
És mindkét áramlat az ősi lényeg tulajdonságaiból fakad.
Kezdetben meghökkentő jelenség volt az élet; szinte törvénytelennek tűnt föl, már-már természetellenesnek, időleges ellenszegülésnek az öröktől való, sötét forrásokkal szemben; ám a szívünk mélyén érezzük, hogy az Élet kezdet nélkül való, és a Mindenség megsemmisíthetetlen...
Egyébként honnan eredhet az emberfölötti erő, mely a meg nem születettől taszít minket a megszületetthez, és küzdelembe hajszol egyaránt növényt, állatot, embert? És egyaránt szent mindkét, egymásnak ellentmondó áramlat. Kötelességünk hát, hogy megértsük a látomást, mely magába foglalja és humanizálja eme két hatalmas, kezdet és vég nélküli áramlatot; és kötelességünk, hogy ez a látomás legyen gondolataink és cselekedeteink legfőbb mértéke...
Vissza