Az alkotmánybíráskodás politikai karaktere

Előszó

A rendszerváltás radikálisan átalakította Magyarország korábbi közjogi berendezkedését. Míg az ekkor létrejött intézmények egy része komoly hazai tradíciókra tekinthetett vissza, az Alkotmánybíróság (AB) esetében hiányoztak ezek a hagyományok. A második világháború előtt Európa legtöbb országában még nem létezett a maihoz mérhető alkotmánybíráskodás, így annak magyarországi hiánya sem különösebben meglepő. Ugyancsak ellentétben állt volna a bírói felülvizsgálat a szocialista rendszer sarkalatos politikai és államszervezeti dogmáival.
A rendszerváltás óta viszont az alkotmánybíráskodás polgárjogot nyert, s az azt végző testület széleskörű elismertségnek örvend. Jelenléte megkerülhetetlen mind a politikai, mind a jogrendszerben, s tevékenysége ebből kifolyólag egyaránt számot tarthat úgy a politika-, mint a jogtudomány művelőinek érdeklődésére. Egy megfelelően széles hatáskörrel rendelkező s jól működő alkotmánybíróság bármilyen politikai rendszerben komoly hatalmi tényezőnek számít. A magyar közjogi berendezkedés ugyanakkor fel is értékeli az AB szerepét. Mint minden parlamentáris rendszerben, egy a magyarhoz hasonló „korlátozott parlamentarizmusban" is kevésbé érvényesül a hatalomelosztás, mint a prezidenciális jellegű államszervezetben.
Ennek oka abban keresendő, hogy a parlamentáris rendszerekben ugyanaz a párt vagy koalíció áll a törvényhozás többsége és a kormány mögött, míg a prezidenciális rendszerekben legalább az elvi esélye megvan annak, hogy a két hatalmi ág különböző politikai erők érdekeit fejezze ki. Ugyancsak hiányzik a magyar közjogi rendszerből egy olyan második kamara, amely az elsőtől eltérő szerveződési elve miatt annak komoly ellensúlyát biztosítaná. Vissza