Az Állatvilág 1908. február 15..

Előszó

MEGNYITÓ SZÓZAT.

Állatvilág!
Az életnek és nyilvánulásainak mily mérhetetlen egyeteme van e szóban kifejezve!
Az oczeán fenekén, a legnagyobb mélységben mint valami fantasztikus, szintelen rémek mozognak oly állatalakok, a melyek a mélység örök sötétségében csodás szervezetüknek a laikusnak szinte érthetetlen szerkezeteivel önmagukból önmaguknak világítanak. Egy óriási vízoszlop nyomása alatt megélnek! Mozognak és az oczeán életének forgalmában elvégzik azt a munkát, a melyet szervezetüknél fogva csak ők végezhetnek és a mely az oczeán életének egyetemére nézve nélkülözhetetlen. - Mind ez a természet törvényeinek folyománya.
És ezzel ellentétben az őshegység valamely gerinczéről szárnyaszabadjára kél a keselyű. Csavarmenetben emelkedik mind magasabbra és magasabbra, túlhaladva a csúcsok minden magasságát, végre igazán az éterben kering egészen szárnyaszabadján; mert felülről semmi sem tartja függve, alulról semmi sem támasztja.
És helyzete mégis biztos; föltétlenül az még akkor is, ha a légkör magasságában vihar keletkezik, ha a madár alá és az anyaföld szine közé felhők tolulnak: ő vissza talál csalhatatlanul. Mert noha a földtől elszakadt, nem szakadhatott el teste súlyánál fogva Newton nehézkedési törvényének hatalma alól, mely a földre vissza vonzza és vissza is hozza.
A keselyű, fölfelé tartva, eltűnt a röghöz kötött ember szeme elől. Vissza