Az anaesthesiologiai tanfolyam jegyzete

Előszó

Történelmi áttekintés
A fájdalom csillapítására való törekvés a legszebb és talán a legősibb orvosi tevékenység. Annak a haladásnak a jelentőségét, amit a mai fájdalommentes műtét jelez, akkor tudjuk legjobban értékelni, ha azokra az időkre gondolunk, amikor a végsőkig elkeseredett ember már csak akkor fordult bajával a sebészhez, amikor halálfélelme a műtéti kínoktól való félelmén győzedelmeskedett. Nagy hálát kell éreznünk mindazok iránt, akik munkásságukkal hozzájárultak a fájdalom ellen vívott ősi harchoz, és eljuttatták az orvosi tudományt oda, hogy az képes lett a műtéti fájdalomtól rettegő beteget nyomorúságos helyzetéből kiszabadítani.
A ma használatos módszerek alapjait a múlt század felfedezései vetették meg; az ezt megelőző századok és évezredek kevés pontos adatot hagytak hátra. Egyiptomban az időszámítás előtti harmadik évezredben a sebészi fájdalom csillapítására az ecetben feloldott Memphys-i követ itatták az emberekkel. Az asszir-babiloni társadalomban az erek összenyomásával igyekeztek a vérzést és a fájdalmat csillapítani. A görögök az i.e.-i utolsó évezredben növényi borokat és infusumokat itattak. Asklepios i. e. 1200 körül egy "Nepenthe" nevű italt használt a műtéti fájdalom csillapítására. Indiában Charaka 7-8 évszázaddal később az alkohol-bódítást alkalmazta. Hyppokrates az inhalációs narcosis ősét végzi különböző növények gőzeivel. Az őskor fontos fájdalomcsillapító növénye a mandragora. Ennek boros főzetét a római Dioscorides használja először i. e. 54-ben. Még régebbi szer a hasis, a kínai orvosok ennek konyakos oldatát használták. Az i. u. 800 körüli időből származik Bamberger "Antidotarium"-a, itt találjuk az u. n. altatószivacsok első leírását. Ezek úgy készültek, hogy a szivacsot ópium, belladonna, szederlé, hasis, mandragora és sisakvirág kivonatát tartalmazó folyadékba áztatták, majd megszárítva tárolták. Használat előtt újra megnedvesítve a szivacs gőzeinek belélegeztetésével igyekeztek inhalációs narkózist végezni. Vissza