Az apostoli hitvallás II.

Előszó

AZ ATYA
Az apostoli hitvallás mindjárt kezdetén az Atyát említi s Neki, a Mindenhatónak a teremtés nagy művét tulajdonítja. Miért éppen neki, arról majd alább szólunk. Illő és szükséges azonban, hogy előbb az Atyával mint külön személlyel külön is foglalkozzunk.
Gyakran halljuk manapság, hogy a Szentlélek „ismeretlen", sőt ha szabad mondanunk: „elhanyagolt" Istenség. De nem kevésbbé illik ez az első isteni Személyre is, mint ilyenre. Pedig a Fiú, aki legközvetlenebbül lépett velünk emberekkel érintkezésbe, életfeladatának tartja és vallja, hogy bennünket az Atyához utaljon, elvezessen. Hiszen az ö élete szinte feloldódott az Atya magasztalásában, az ő akaratának keresésében, teljesítésében.
Minő megható, mikor egyszer szinte megtörve a csendet, mint a Szentírás előadja: „Azon időben megszólalván, mondá: „Hálát adok Neked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsektől és kinyilatkoztattad a kisdedeknek. Igen, Atyám, mert így tetszett Neked. Mindeneket átadott nekem Atyám és senki sem ismeri a Fiút más, mint az Atya, és az Atyát sem ismeri senki, mint a Fiú és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni." (Mt. 12, 25. 26.)
Már ez a szent szöveg is utal az Atya rejtettségére, akit senki sem ismer egészen, kimerítően a Fiún kívül. A Fiú ugyan kész nekünk kinyilatkoztatni teremtményi lehetőségeink szerint az Atya titkát, feltéve, hogy - „kisdedek" leszünk, vagyis gyermekdedek, tanulékonyak, alázatosak és egyszerűek. Tehát maga az Atya is titok, sőt elmondhatjuk, hogy Ő a titkok titka. Vissza