Az aranyember I-II.

Előszó

Részlet a könyvből:

"Egy hegylánc közepén keresztültörve tetejéről talapjáig, négy mérföldnyi messzeségben; kétoldalt hatszáz lábtól háromezerig emelkedő magas, egyenes sziklafalak, közepett az óvilág óriás folyama, az Isten: a Duna.
A ránehezedő víztömeg törte-e magának e kaput, vagy a földalatti tűz repeszt é kétfelé a hegyláncot? Neptun alkotta-e ezt vagy Volcán? vagy ketten együtt? A mű Istené! Ahhoz hasonlót még a mai istenutánzó kor vaskezű emberei sem bírnak alkotni.
Az egyik isten keze-nyomait hirdetik a FruskaGora hegy tetején elszórt tengercsigák kövületei, a Veterani-barlang ásatag tengerlakó szauruszai; a másik istenről beszélnek a bazaltok a Piatra-Detonatán; a harmadikat, a vaskezű embert hirdeti a sziklába vágott hosszú padmalypart, egy országút, melynek boltozata is van; az óriási kőhíd oszlopmaradványai, az emléktábla a szikla oldalába dombormúként vésve, s a meder közepén vágott lábnyi széles csatorna, melyen a nagyobb hajók járhatnak.
A Vaskapunak kétezer éves históriája van, s négy nemzet nyelvén nevezik azt. Mintha egy templom közelednék félénk, melyet óriások építettek, pillérekkel, melyek kőszálak, és oszlopokkal,melyek toronymagasak, csodálatos kolosszalakokat emelve a felmagasló párkányokra, mikben a képzelem szentek szobrait látja, s e templom csarnoka négy mérföldnyi távolba mélyed, fordul, kanyarodik, új templomot mutat, más falcsoportokkal, más csodaalakokkal; egyik fal sima, mint a csiszolt gránit, vörös és fehér erek cikáznak végig rajta, a rejtelmes Istenírás betűi, másutt rozsdavörös az egész hegyalap, mint igazán vasból volna, néhol a gránit rézsút dűlt rétegei mutogatják a titánok merész építkezésmódját; s az új fordulónál már egy gót templom portikusza jön elénk, hegyes toronycsúcsaival, karcsú, egymáshoz tömött bazalt pilléreivel, a kormos fal közepéből egy-egy aranysárga folt világít ki, mint a frigyláda lapja; ott a kén virágzik." Vissza