Az asszony beleszól

Előszó

Részlet a könyvből:
"Olyan volt, mint egy periscop. Ahogy karcsún, szőkén, kicsit túlfiatalosan kiemelkedett az élet hullámaiból, az volt egyetlen rendeltetése, hogy mindent megnézzen.
Most, hogy becsöngetett a kapun, egyéb okosat nem látván, felpillantott az égre.
Már régen nem látta az eget. Felnevetett: úgy tűnt fel neki e pillanatban, mint valami anakronizmus. Olyan volt ez az ég itt Budapest felett, éjfélután félkettőkor, mint otthon gyermekkorában és diákkorában, mikor a csillagképleteket tanulta. A mitológia beszél így az égről. Különös, hogy az ég mennyire kiment a divatból... Nem is csoda, az ember megúnja azt, amin nem változtathat. Ezek a házak is divatjamúlt szörnyetegek, mintha az óvilág itt maradt masztodonjai volnának, csupa reneszánsztörmelék, malterból és gipszből... Még az Óriás-utcában most is van egy «szobrász»-műhely, annak az udvarára néha benéz, ha arra megy, a század elejéről itt maradt gipsz házornamensek hevernek ott nagy tömegben. Már azok nem kerültek falra. S többet nem is fognak, mert most a skatulyaépítészet kezdődik Pesten is... Ja igaz, az ég ... Most hirtelen valami óriási burának látta, nagyszerű selyemburának, amely át van szurkálva tűvel s az apró nyílásokon valami túlvilági fény fényeskedik neki, mint a színpadi körfüggönyökön át a reflektor fénye. Újra nevetett, mert fiatal volt és egészséges és jól ment neki, ebben a furcsa komisz világban; sikerei voltak és így volt kedve elcsodálkozni azon is, hogy az ősi látványosság így átalakult benne." Vissza