A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
Fülszöveg
A szerző így mutat rá kismonográfiája lényegére: - "Szabédi László életútjának adatai több-kevesebb áttétellel, esetenként áttétel nélkül vallanak a korról is, amelyben élt. Nyugtalan, sokoldalú személyiségéről viszont keveset árulnak el az adatszerűen összefoglalható tények. Költőről, íróról, tudósról lévén szó, életművét kell számba vennünk ahhoz, hogy megtudjuk, hogyan érzett, hogyan gondolkozott, mit remélt és mit szándékozott elérni, egyszóval ahhoz, hogy személyiségének belső életrajzát is megismerjük. Ezt a megismerést azonban nem tekinthetjük öncélnak. A szerző érzés-, gondolat- és akaratvilágát objektiváló életműből éppen ezért elsősorban az érdekelhet bennünket, ami a korra is jellemző, s ami műalkotásként, illetve tudományos megvalósításként feltehetően az eljövendő nemzedékekre is hatni fog."
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.