Az egyház a korai középkorban

Fülszöveg

A "középkor" szó először a XV. században merült fel, aztán mind gyakoribbá vált az egyházi és európai múlt egy bizonyos szakának - nagyjából a VI-XV. századnak - jelölésére, végül a XVII.-ben már bevonult a szakirodaloma, iskolai könyvekbe és köztudatba.
A névadás természetesnek látszik s ma inkább időbeosztást értünk alatta: az ókor után (a Nyugatrómai Birodalom bukása, 476) jön a középső, amit a XV. században, az ébredező humanista gondolkodással és életérzéssel, felvált az újkor. A középkor elkeresztelői azonban az elnevezést megbélyegzőnek szánták, nem az időbeliség, hanem az erőszakos "beékelődés" értelemben vették, mint amely kor a maga barbarizmusával, sötétségével és teokratikus jellegével ketté szakította az ókori világnak természetes folytatódását az újkorral.
A középkor értékelése sokban függ a világnézettől is. Akinek magatartása a természetfölötti renddel szemben elutasító, a középkorral szemben is az, lévén a középkor a nyugati történelemnek vallásos és egyházi jellegű szakasza. A pozitívabb értékelés úgy tekinti a középkort, mint a nyugati kultúr- és népközösség gyermek- és ifjúkorát. Helytelen lenne a középkort ideálisan jónak vagy mindenestül rossznak tartani. Abszolút jó vagy rossz korok a történelemben nincsenek. A középkor sem tartotta önmagát tökéletesnek, inkább az ellenkezője áll. Csaknem minden nemzedékében hangzanak el kijelentések, hogy a világ romlottsága miatt itt a büntetés, a világvég. Számtalan az olyan korabeli nyilatkozat, mely konkrét formában mutat rá a középkor nagyon sok és nagyon súlyos hibáira. Vissza