Az egyházi tanítóhivatal dogmatikai megnyilatkozásai

Előszó

A katolikus Egyházban tekintéllyel rendelkező Tanítóhivatal van, amely bizonyos esetekben feltételen, megfelebbezhetetlen tekintéllyel rendelkezik, amelyet a hívőknek lelkiismeretük szabad döntésével kell elfogadnunk. Ennélfogva a katolikus Egyházban a dogma értelmezésének és tanításának lényes feltétele és követelménye, hogy a Tanítóhivatal fontosabb megnyilatkozásait és meghatározásait figyelembe vegyük. Egyedülálló és páratlan jelenség az emberiség szellemi és erkölcsi életében az egyházi Tanítóhivatal. Az önmagát kinyilatkoztató isten elvi jellegű és sajátos tekintéllyel ajándékozta meg Jézus Krisztus Egyházát, tisztségviselőit, a püspökök kollégiumát, Szent Péter utódait, a római pápákat.
A Tanítóhivatal az Egyház struktúrájában az a mozzanat, illetve hatóság, amely a hit tartalmát megőrzi, továbbadja, értelmezi és adott esetben előterjeszti. Az Egyház eredeti alapvető feladata volt a húsvéti kérügmát továbadni, amely már az első időkben az igazság igényével fellépő tanításként nyilatkozik meg. Az Újszövetség örökségének alapján a Tanítóhivatal története ténlegesen azonos az Egyház önismeretének és önértelmezésének történetével, amely szerint az Egyház hordozza az evangélium üzenetét és az a feladata, hogy az evangélum igazságát elevenen, változtatás nélkül hirdesse.
Az első évezredben az Egyház egybehangóan és hamisítás nélkül továbbadta az apostoli hagyományokat zsinatok segítségével. Az egyetemes zsinatok vertikális (szukszcesszió) és horizontális egyházi egyetértés csomópontjai voltaki. Teológiai problémaként a Tanítóhivatal csak a keleti és a nyugati egyházszakadás után jelentkezett. Nyugaton az üdvösség közvetítésének kérdése került előtérbe, és ennek legfőbb hordozója, a római pápa személye. Az újkorban a reformáció, a felvilágosodás korában egyre inkáb az autonom értelemtől ihletett szabadság pátosza miatt kérdésessé lett a Tanítóhivatal. A mai viták előterében a Tanítóhivatal kijelentéseinek történetisége és kötelező ereje van. Vissza