Az élet értelme és értéke

Előszó

Az élet értelme és értéke felőli kérdés éppenséggel nem magától értetődő: olyan időkben támad fel, amikor az egyes ember kezd zavarba jönni a környezete által nyújtott élettartalom felől s ez a kétség azt jelenti, hogy a hagyományos összefüggések nem elégítik ki azokat a követelményeket, melyeket az élet haladása felállít. Mikor azonban aztán a gondolkodás a maga erejéből kívánna erre a kérdésre felelni, akkor nagyon bajos helyzetben találja magát. A töprengő gondolati munka előtérbe helyezése rendszerint a messzeségbe szorítja vissza a világot, mindjobban kiszélesíti a szakadékot közte és köztünk s végül a világ sokkal idegenebbé lesz, semhogy fel tudna világosítani az életünk értelme felől. Miután így a dolgok visszautasítják, az ember önmaga felé fordul és megvizsgálja a saját lelkét; úgy tűnik fel, hogy életének, ha valahol, hát itt kell célt és utakat találnia. Az ilyen kísérlet azonban hamar meggyőzi arról, hogy az élet a világtól való elszakadás által mindjobban elszegényedik és végül belső ürességbe esik össze. Így tehát a szakadékot valamikép át kellene hidalni, a világ és a lélek közti ellentétet valamikép ki kellene egyenlíteni; ehhez azonban az élet jelentékeny továbbképzésére, önmagunk naggyá és szélessé válására volna szükség. De hogy lehetne ezt elérni és hogy állíthassa helyre az ember önmagából kifelé azt a kapcsolatot, amelyet az élet továbbhaladása felbontott! Így a kérdés mind tovább sodor a kétségbe, a kétség a tagadásba. Vissza