Az élet nyomában

Előszó

Az az igazság, hogy szívesen ámítjuk önmagunkat. Ez mindig és mindenütt érvényes - még a tudományban is. Egyik-másik ábrándunk meglepően hosszúéletű: több évszázadot is túlél. Az emberiséget már régóta foglalkoztatják saját létének és a világegyetemben elfoglalt helyzetének a kérdései. Hosszú ideje gondolkodik az élet rejtélyének megoldásán is. Ezekre a kérdésekre egészen a legújabb korig igyekezett a számára leghízelgőbb módon válaszolni. Tekintsük át röviden az ezzel kapcsolatos tényeket. Az első, meglehetősen furcsa elképzelés a "világtojás" volt. Ezzel az i. e. negyedik századtól kezdve sokféle változatban találkozunk. (Ez érthető, hiszen az ember mindig azt tapasztalta, hogy az élet a tojással kezdődik. Ezt a tapasztalatot általánosította a világegyetemre.) A régi hinduk és kínaiak azt hitték,hogy a világegyetem óriási tojás. A tojás fehérje az égbolt, sárgája a Föld - köztük van a víz. Az ezt követő első "tudományos" elméletekben sem volt sokkal több igazság.
Thalész, a milétoszi görög tudós, és nemkevésbé híres tanítványa, Anaximandrosz, a csillagos égboltot kristályharangnak képzelte, amely a világ keletkezésekor ráborult a Földre. A következő elmélet Ptolemaiosztól, a híres csillagásztól származik. Ptolemaiosz ugyan igen pontosan kiszámította a nap- és holdfogyatkozások időpontját, világrendszerének középpontjába magától értetődő természetességgel mégis a Földet tette. Ott is maradt - legalábbis a "tudósok" képzeletében - 1543-ig. Ekkor Kopernikusz kikergette kiváltságos helyzetéből a Földet és vele együtt az emberiséget is. Goethe így értékelte ezt az eseményt: "Az emberiségnek talán még sohasem vágták ennyire a szemébe az igazságot." Nos, Giordano Bruno a máglyán halt meg, mert kiállt a veszedelmes igazság mellett, Galileinek pedig vissza kellett vonnia tanait, hiszen őt is megégették volna, ha továbbra is ragaszkodik kellemetlen igazságának a hirdetéséhez. Vissza