Az élet útján

Előszó

Részlet a könyvből:

Ebben a tékozló fiu uj életet kezd s igen szép álmot lát a csángó magyarok földjén, husvét hajnalán.

Gőzparipán ül ismét a tékozló fiu, büszkén, diadalmasan vágtat Pest felé, mintha nem a Véletlennek, de maga-magának köszönhetné a feltámadást. Vágtat a sebes szélnél sebesebben, még a gondolatnál is sebesebben - ő legalább azt hiszi, hogy nem közönséges személyvonaton üldögél, nem is gőz-, de mesebeli táltosparipán. Hogy nem afféle szegény legény ő, de királyfi, aki szárnyas paripán repül erdők, mezők, tengerek fölött, tündérvárosba, tündéi-városban világszép királykisasszonyhoz - ő reá vár epekedve, ugyan kire várna? - világszép királykisasszony.
Hiába vivtam meg harcomat a Halállal, gyermek vagyok, még mindig gyermek. Áradozó szivvel köszöntöm Májust, a virágos Májust: minden fa, minden bokor nekem virágzik, nekem illatozik. Érttem, egyedül érttem nyilnak kertnek, rétnek virágai; nekem dalolnak a madarak; fecske, gólya énhozzám jött vissza, egyedül énhozzám.
- Lám, lám, - mosolygok - milyen gyermek voltam. Meg akartam válni az élettől, ettől a szép, ettől a gyönyörű élettől, egy nagy semmiség miatt. Meg akartam halni a huszonegyedik tavasz hajnalán . . .
Egy pillanatra lelkem visszaröppen a kisbaconi temetőbe. Látom a rózsavirágos sirkövet: Ignácka sirkövét. Olvasom a feliratot: Szép élte hajnalán Benedek Ignácnak - Lám, néki sirt ásnak. Vajjon mit irtak volna az én sírkövemre ? Bizonyosan benne lett volna a tavasz is, a hajnal is... Vissza