Az élősdi

Előszó

Johann Christoph Friedrich Schiller, a nagy német költő és drámaíró 1759-ben született a németországi Márbachban. Katonacsaládból származott, és fiatal éveiben maga is mint katonaorvos szolgált az egyik német hercegség hadseregében. Mikor 1782-ben bemutatták A haramiák című drámáját, a herceg megtiltotta, hogy darabokat írjon, „mert ez nem méltó katonai rangjához". Schiller erre megszökött a hadseregből és hányatott élet után egyik barátjánál, Korner doktornál talált otthont. Lipcsében, majd Drezdában élt, 1787-ben megismerkedett Weimarban Goethével, aki azonnal felismerte tehetségét. Goethe ajánlása révén katedrát kapott a jenai egyetemen, ahol mint rendkívüli tanár filozófiát és történelmet tanított. Ettől az időtől kezdve élete már nyugodt mederben folyt. Megnősült és egészen az irodalomnak élhetett, de 1805-ben, alig 46 éves korában tüdőbajban meghalt.
Rövid, küzdelmes élete ellenére olyan nagy drámai művekkel ajándékozta meg az emberiséget,, mint A haramiák (1781), a Fiesco (1782), az Ármány és szerelem (1783), a Don Carlos (1787), majd tizenegy évi hallgatás után, mialatt költeményeit írta, a Wallenstein-trilógia [Wallenstein tábora, A Piccolomini, Wallenstein halála (1798)], Stuart Mária (1800), Az orleánsi szűz (1801), A messinai menyasszony (1803) és a Teli Vilmos (1804). Utolsó drámai művét, a Demetriust, már nem tudta befejezni. Vissza