Az elszakításra ítélt Magyarország

Előszó

Írjak hazánk elvitatott területeinek magyar kultúrájáról, műemlékeinkről, évezredes történelmünk, magyar véráztatta földünk e büszkeségeiről, tépjem fel még jobban sajgó sebeinket, hogy a fájdalom még kínzóbb legyen, a végletekig korbácsoljuk szenvedésünket, hogy jajszavunk még messzebb hangzó, a fészekrablás gondolata még elviselhetetlenebb legyen?
Mikor azt olvassuk a szomszédaink sugalmazta külföldi sajtóban, hogy "Szlovákiá"-ba, Erdélybe, vagy a szomszédos országokkal határos "nemzetiségi" területeinkre kell menni, hogy Magyarországon régi műveltségű városokra találjunk, amelyek "semmit sem köszönhetnek a magyaroknak", akik igájukban tartottak olyan népeket, amelyeknek "multja ragyogóbb, mint a magyaroké", akkor csakugyan nem fölösleges, hogy elmondjuk azoknak, akik a "művelt" nyugaton nem tudják, hogy: Kárpátokövezte hazánk ezerhuszonöt éves határain belül azoknak a népeknek, amelyek megszállották védtelen területeinket és azokat - "történelmi jogon" - birodalmaikhoz szeretnék csatolni, ezeken a területeken nemcsak hogy történelmi jogaik nincsenek, hanem ami kultúra, ami az emberi szellem megnyilatkozása a multban és a jelenben, ahhoz semmi közük nincsen, hogy itt minden az ezeréves magyar állami szervezet alkotása, amely csodás erejével megihlette és magához kapcsolta az itt élt és főleg ide betelepült, vagy idemenekült különböző népfajokat, s azok nagyrészt az évszázados politikai küzdelmekben is a legújabb időkig a magyarsággal vállvetve, testvérekként, mint egy haza gyermekei vettek részt. Vissza