Az eltűnt magyar szinjáték

Előszó

Részlet a könyvből:
AZ ELTŰNT MAGYAR SZÍNJÁTÉK NYOMÁBAN HAGYOMÁNYKERESÉS ÉS HAGYOMÁNYTAGADÁS
„Nem kevés érdemet szerezhetne az magának Hazai Tudósaink közül, ki a Magyar országi Játékszínnek első kezdetét meghatározná: a mellyek előttem esméretesek, örömest közlöm azokat." Ezzel a mondattal kezdi az ifjú Horvát István a Hazai Tudósítások hasábjain 1806-ban megjelent rövid közleményét, amely a magyar színjáték története iránti érdeklődés első tudatos jelentkezése. Közöl egy Theatrumra vonatkozó adatot 1494-ből és egy másikat 1531-ből megemlíti az általa ismert legrégibb magyar drámákat, a Balassi Menyhártot és a Jephtát, majd így folytatja: „Nem szükség-é illyetén régiségeket minden Magyarnak esmérni, hogy velősen tudjon szollani nemzetének tudós állapotjáról?" Kezdeményezésének nem támad visszhangja. Tizenhárom év elmultával újabb szín játéktörténeti adatokat közöl a Tudományos Gyüjteményben. Ismét közel egy évtizedes csönd következik s csak a Nemzeti Színház megnyitásának évében ébred föl a kutató érdeklődés. Csaplovics János azt állítja a Hírnökben, hogy az első magyarországi színielőadást 1636-ban rendezték Korponán, tót nyelven. Erre W. Jankovich Miklós és társai általuk fölkutatott adatokkal és régi drámaszövegekkel bizonyítják, hogy színjátszásunk legrégibb nyomait már Mátyás király, IV. László, sőt Attila udvarában is föllelhetjük. Ekkor azonban izmosodó fiatal színészetünk gyakorlati kérdései, majd a rohamosan közeledő szabadságharc eseményei nyomulnak előtérbe és a színjátéktörténeti vizsgálódások eltűnnek mögöttük. De a kutató munkálkodás búvó patakja a szabadságharc után megint fölbukkan. Vahot Imre Bolond Istókban Fajankóban, Hamupipőkében, Mikulásban régi népi szín játékalakokat vél fölfedezni és színjátszásunk történetét egészen Árpád koráig vezeti vissza. Ebben az időszakban, tehát még a kiegyezés előtt, irja meg Toldy Ferenc nagy, összefoglaló költészettörténetét. Vissza