Az emigráns Márai Sándor a magyarságról és önmagáról

Fülszöveg

Beke Albert ebben a művében folytatja az előző könyvét, amelyben azt vizsgálta, hogy mi volt a véleménye a még itthon élő Márainak a magyarságtól és a zsidóságról. Ebben a könyvében viszont azt elemzi, hogy mennyiben változott meg a véleménye Márainak az emigrációs éveiben nemcsak a magyarságról, hanem önmagáról is. Ez a könyv sok tekintetben szemben áll a közhiedelemmel, ugyanis azt bizonyítja be - méghozzá magának Márainak a naplói alapján -, hogy a Kassai Polgárok írója általánosságban ugyan mindig rokonszenvezett a magyarsággal - ezt bizonyítja a Mennyből az angyal című ötvenhatos verse is -, ámde mihelyt az egyes társadalmi rétegekről beszél, akkor azonnal a legnagyobb ellenszenv, sőt nem túlzás azt mondani: gyűlölet süt át a mondatain. A magyar parasztságot például egyáltalán nem ismerte, - gazdag néprajzi, népzenei, népmesei, népművészeti értékeiből semmit -, ennek ellenére a legnagyobb megvetéssel beszél róla. S ugyanilyen megvetéssel, sőt utalással beszél a magyar középosztályról, az arisztokráciáról és az egész Horthy-korszakról, amelyben pedig ő nagyon is jól élt. (S amíg itthon élt, addig nem is volt róla egyetlen rossz szava sem.)
Beke Albert a rá jellemző alapossággal és megbízhatósággal egyenként bemutatja, hogy miképpen vélekedett Márai az egyes magyar politikusokról és magyar írókról. Ebből az derül ki, hogy Bárdossy László kivételével minden, első világháború utáni magyar politikust mélyen elítélt és megvetett. S majdnem ugyanígy vélekedett a magyar írókról is: csupán Aranyt, Babitsot és Kosztolányit ítélte meg kedvezően, továbbá Krúdyt, akit a század legnagyobb írójának tartott. De például Petőfit és Adyt mélyen megvetette, nem értette meg őket, s a művészetükkel szemben is értetlen volt. Az úgynevezett népi írókat kifejezetten utálta és gyűlölte.
Az olvasó Beke könyvének elolvasása után megdöbbenve tapasztalja, hogy ebben a könyvben egy olyan Máraival ismerkedik emg - ismételjük: saját naplóiból, vallomásaiból -, akit eddig egyáltalán nem ismert, vagy legalábbis nem így ismert, vagy nem ilyennek gondolt.
Beke Albert ebben az esetben is szemnyitogató könyvet írt: meg meri mutatni az igazi Márait, és szembe mer fordulni a vers közhiedelemmel.
Viszont Beke Albert azt is bemutatja, hogy nagy politikai összefüggések meglátásában Márai rendkívül okos és tisztánlátó volta a kommunizmust már a kezdet kezdetétől következetesen elutasította, és rosszabbnak tartotta a fasizmusnál és a nácizmusnál is. A magyar kommunista rendszernek semmiféle engedményt nem tett, és mélyen elítélte ennek a kiszolgálóit. Ehhez az elvéhez élete végéig hű és következetes maradt. Vissza