A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
Fülszöveg
Születtem itt, Magyarországon, 1952-ben. Tanítottak sok helyen, volt hely, ahol én is sokat tanultam. Berettyóújfalu, Vác, Nagykanizsa, Szombathely, Budapest a felnőtté válás rögös útjának egy-egy állomáshelye. A városok, az itt töltött napok és pillanatok hatottak rám, segítettek, alakítottak, útravalót adtak, az itt szerzett ismeretek az úton elkísértek.
Gyermekként sok mindenről álmodtam. Népművelő lettem. jól érzem magam. Azt tehetem, amit a legjobban szeretek. Az eltelt évek alatt sok mindent megpróbáltam. Rajzoltam, festettem, újságot írtam, fotóztam. Fotózom!
Megmutatom a Világot, közben a Világ is megmutatja nekem magát. Csak azt örökítem meg, amit én fontosnak tartok és úgy, ahogyan én látom. Lehet, hogy sok mindent én másképpen nézek és látok, mint mások? Szeretném, ha másképpen látnám. Bemutatom másoknak, így láthatóvá, megérthetővé válok én magam is.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.