Előszó
A művelődési otthon, ez a mai formájában alig negyedszázados intézmény évek óta viták kereszttüzében áll. Ellenzői és támogatói szakmai és egyéb vitákon, a szakmai és egyéb sajtóban hol temetik,...
Tovább
Előszó
A művelődési otthon, ez a mai formájában alig negyedszázados intézmény évek óta viták kereszttüzében áll. Ellenzői és támogatói szakmai és egyéb vitákon, a szakmai és egyéb sajtóban hol temetik, hol újjászületéséről szólnak. Vannak, akik sokallják számukat éppen úgy, min a reájuk fordított pénzt, miközben természetesen keveslik látogatóit s üres, hideg, barátságtalan épületekről, helyiségekről beszélnek. Közülük kerülnek ki a művelődési otthon azon ellenzői, akik a megváltozott és gazdagodott kulturális környezetben immár anakronizmusnak tartják a művelődési otthont, akik a lakásba szállított kulturálódási, művelődési lehetőség, a kiépült kulturális intézményhálózat mellett feleslegesnek tartják a másutt is biztosítottat. Mások azért vetik el ezt az intézménytípust, mert az ember folyamatos, állandó művelődésének a szükségességére alapozva az iskolával házasított új minőségben látják a megoldást. S vannak, akik nem az intézményt magát, csak a benne szervezett tevékenységet tartják avíttnak, egy hajdani kultúrpolitika kövületének, s az intézményi tevékenység megújításától remélik a kultúrház igazi helyének, szerepének megtalálását. E kiadvány szerzői az utóbbi nézetet vallják.
Nem feledhetjük, hogy a művelődési otthon alapvetően és elsősorban kultúraterjesztő intézményként alakult ki. Az a szándék teremtette, hogy a színház, a mozgófilm, a táblakép és szobor, a hangverseny ne a kevesek, hanem mindenki tulajdonaként, mindenhol kapjon teret; hogy a tudományos ismeretek elmondásának, szemléltetésének és megvitatásának mindenütt legyen színhelye; hogy a napi politika értelmezését, a termelést segítő agitációt legyen hol, egyszerre minél több embernek elmondani. Nem szükségeltetett ehhez más, mint egy jókora terem, amely egyaránt befogadta a színházat, az ismeretterjesztő előadót, az agitátort és a közönséget. A kultúrházban volt rádió, járt az országos napilap, volt hol meghallgatni, illetve elolvasni, és volt idő, amikor a hallottak és olvasottak közös megvitatása központilag elrendelt, gyakori rendezvénnyé vált. Mindezen tevékenységektől - és így végső soron az intézmény működésétől - a benne befolyásolt emberek tudatának rohamos változását vártuk; azt reméltük, hogy a hallott okos szó azonnal termelőerővé válván, gazdasági előrehaladásunkat robbanásszerűen segíti majd.
Vissza