Az érvénytelenség és orvoslása a munkajogban

Előszó

Az üzemi demokrácia fejlődésével a szakszervezetek társadalmi, iparági és vállalati szinten, az üzemi tanácsok és a vállalati kollektivák pedig a vállalatok keretei között, egyre szélesebb körben vesznek részt a munka megszervezéséhez. Ezeknek a jogköröknek a kialakulása számos egészen új elméleti és gyakorlati probléma megoldását tűzte napirendre. Nem utolsó sorban azt a kérdést, hogy a demokratikus centralizmus keretei között hol húzzuk meg a határvonalat egyfelől az állami irányítás, másfelől a szakszervezet, az üzemi tanács és a vállalati kollektíva jogköre között. Fontos feladat, hogy munkajogunk megfelelő jogi megoldásokkal biztosítsa egyrészt azt, hogy a szakszervezetek, az üzemi tanács és a vállalati kollektívák - a társadalmi és az egyéni érdek összehangolása érdekében - hatásosan és zavartalanul gyakorolhassák jogaikat, másrészt azt, hogy a jogkörök túllépése ne bonthassa meg a demokratikus centralizmust, valamint a társadalmi és az egyéni érdek összhangját. Jog és kötelezettség, jogszerűség és jogellenesség, érvényesség és érvénytelenség: egymással dialektikus összefüggésben álló kategóriák. Több ízben foglalkoztunk már a szakszervezet, az üzemi tanács és a kollektíva jogkörével. Most a probléma másik oldalának a megvizsgálására teszünk kísérletet: miként biztosítja a jogrendszer a jogi érvénytelenség eszközével, hogy a szakszervezetek, az üzemi tanácsok és a kollektívák ne léphessék túl a jogrendszer által biztosított jogkörüket.
Más vonatkozásban, de lényegében ugyanez a kérdés merül fel a munkaszerződés érvényességével, illetőleg érvénytelenségével kapcsolatban is. A jogrendszer a vállalatra és a dolgozóra bízza a munkamegállapodást. Másfelől viszont az érvénytelenség jogi eszközével annak a megakadályozására törekszik, hogy munkajogviszonyok lényeges társadalmi vagy egyéni érdekek megsértése árán létre jöhessenek és fennállhassanak. Vissza