Előszó
1924 február elsején Dél-Carolinában egy camdeni hotel halljában ült Jon Forsyte. Éppen lábadozóban volt egy influenzából. Világos haja kissé égnek állt a fejebúbján. Valami lincselésről olvasott.
Egyszer csak megszólalt mögötte egy hang:
- Nem volna hajlandó velünk tartani? Pikniket rendezünk a régi erődítéseken túl.
Amint felnézett, egy régi ismerősét látta maga előtt, Francis Wilmotnak hívták és messze délről jött.
- Nagyon szívesen. Kik mennek?
- Nem sokan, mindössze Mr. és Mrs. Pulmore Hurrison meg az az angol regényíró, Gurdon Minho, a Blair lányok a barátnőikkel, Anna húgom meg én. Lóháton is jöhet, ha sportolni óhajt.
- Nagyon jó; új lovak érkeztek ma reggel Columbiából.
- Nagyszerű! A húgom meg én is lóháton megyünk, meg néhányan a Blair lányok közül. Hurrisonék elgyámolíthatják a többieket.
- Elgyámolítani, szép szó. Mondhatom, gyönyörű kis lincselés, amiről itt szó van.
A fiatal férfi, akihez beszélt, az ablakhoz támaszkodott. Jon csodálattal nézte az arcát, mintha elefántcsontból lett volna faragva, hozzá sötét szem és sötét haj, finom, keskeny orr és száj és elegáns keresetlen tartás...
Vissza 
