A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
A beállítást mentettük, naponta értesítjük a beérkező friss kiadványokról
Előszó
Talán lesznek olyanok, akik a könyv borítójára pillantva azt fogják mondani, ugyan kérem, kit érdekel ma már Bush és bandája? Legfeljebb akkor akar az ember hallani róluk, mikor háborús bűnösként...
Tovább
Előszó
Talán lesznek olyanok, akik a könyv borítójára pillantva azt fogják mondani, ugyan kérem, kit érdekel ma már Bush és bandája? Legfeljebb akkor akar az ember hallani róluk, mikor háborús bűnösként lecsukják őket... Az amerikaiak közül is sokan vélekednek így, akik Barack Obama választási ígéretében bízva felelősségre vonásban reménykedtek. George W. Bush azonban elégedetten, sőt, mint mondta, „emelt fővel" hagyta el második terminusa végén a Fehér Házat, és Texasba visszavonulva a napi bibliaolvasás mellett írásra adta a fejét. Nagy felhajtással meg is jelent 2010 novemberében az elnöki memoár, majd 2011 februárjában védelmi minisztere, Donald Rumsfeld és augusztusban helyettese, Dick Cheney önigazoló műve. Külügyminisztere, Condoleezza Rice világszerte beharangozott „őszinte visszaemlékezése" pedig 2012 novemberében került a nemzetközi könyvpiacra. A hírhedt politikai kvartett szerzői jogdíjai dollármilliókkal gyarapítják bankszámláikat. Vajon miféle életbölcselet vagy világmegváltó útmutatás lehet a washingtoni valóság-showban leszerepelt kabinetminiszterek könyveiben fejenként ötmillióért? Bush még náluk is többet, hétmillió dollárt kapott a Decision Points (Döntési helyzetek) jogdíjaként, mely összeg csak azoknak tűnik obszcénnek, akik... na igen, akik háborús bűnösnek tartják. Akik szerint viszont a haza védője, akivel közismert jópofasága miatt szívesen elsörözgetnének, azok szerint piszokság, hogy Bill Clinton annak idején nála jóval többet, 12 milliót markolt fel kínosan fantáziátlan címmel megjelent könyvéért - „Életem" -, amiben még csak meg se említette szexbotránya csúcsepizódját, a szivarügyet'! (Életrajzíróinak meg kell elégedni a Monica Lewinsky-féle változattal.)
Vissza
Tartalom
A szerző előszava 9
Parádé, pezsgő, tűzijáték 17
Látszat és realitás 31
Hosszú, forró nyár 43
Menni vagy maradni 56
Önző vágyak háborúja ellen 67
Politika és ideológia fúziója 79
Útban 500 milliárd felé 95
Latin-amerikai balra át 112
Az álom tovább él 125
Az igazság haszontalansága 135
A demokrácia megcsúfolása 149
Ágyúval verébre 165
Járatlan utak 183
Az iraki helyzet realitása 220
Hugó Chavez győzelme 234
Iraki eszkalációs tervek 244
Jó irányt diktál Bush? 254
Az iraki nemzeti ellenállás rugói 265
Cheney, a média és az iráni puskaporos hordó 279
Politikai harakiri nem várható 1 290
Új Babilon sorstalansága 302
Rice és a közel-keleti stabilitás délibábja 316
Sarokba szorított amerikai demokrácia 328
A szabadság mást jelent Washingtonban, mint Bagdadban 338
Még száz évig Irakban? 349
Irán a következő? 357
Kongresszusi bohózat 371
Szilveszteri üzenet 383
Névindex 391
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.