,,Eljött a mondható dolgok ideje" - írja új könyvében Rilkét idézve az idén kilencvenéves Ungváry Rudolf. Kérlelhetetlen írói ethosza szerint az egyéni és a történelmi múlt megragadásának lehetősége a személyes és a közös tapasztalatok feltérképezésében rejlik. Ezt a programot, a valóság mind teljesebb rekonstrukciójára való törekvést következetesen vállalja az 1980-as évek vége óta megjelenő irodalmi műveiben. Az ígéret földje felé összegző gyűjtemény, amely az utóbbi években született prózai írásokból válogat. Izgalmas család- és helytörténeti nyomozásai során az elbeszélő újabb és újabb megfejtendő titkokba botlik, de sosem adja fel: ha a kutatható tények elfogynak, vagy a véletlen, vagy a képzelet segít magyarázatokra lelni, kitölteni a réseket. Nem szűnnek azonban azok a fájdalmas hiányok, amelyek a szeretett társ és a szülők halálával keletkeznek az ember személyes történetében. Ungváry Rudolf megrendítő őszinteséggel veszi számba a veszteségeket, a feltámaszthatatlan múltat és az ígéret földje felé távolodó arcokat.
,,...hatéves koromig többször is nyelvet váltottam. Nem őrzök egyetlen közvetlen emléket sem arról, hogy milyen volt ez a felejtés és újratanulás. De ha felnőttkoromban, évtizedekkel később az emlékezés állapotába merülök, egyre közelebb kerül hozzám egy megrendüléshez hasonló, egész lényemet betöltő érzelem. Olyasmi, ami a csend és a megszólalás között van."
Ungváry Rudolf 1936-ban született Budapesten. Egyetemi hallgatóként részt vett az 1956-os forradalomban, ezért 1957-ben Kistarcsára internálták, és csak 1959-től folytathatta újra gépészmérnöki tanulmányait. Dolgozott vasesztergályosként, a Vigilia filmkritikusaként, információs mérnökként, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkatársaként. A rendező rendszerek és a fogalomelmélet kutatója. Az Örley Kör és a Történelmi Igazságtétel Bizottság alapító tagja. 1959-től kezdve írt a második nyilvánosságban. Elbeszélései és publicisztikái a felszabadulása, 1989 óta jelennek meg rendszeresen. 2011-ben Füst Milán-díjat, 2019-ben Szépíró-díjat kapott.
A könyv árkötöttségi moratórium alá tartozik!
Az 1997. évi CXL. törvény (Kult. tv.) 72/A. § - 72/G. § hatálya alá eső könyvek esetében a kiadói árhoz képest legfeljebb 10% kedvezmény adható. Ennek következtében a szállítási díj megállapításánál a kötet értékét sajnos nincs módunkban a kosárértékben figyelembe venni!
Kuponos kedvezmény ezen könyv esetében nem vehető igénybe.
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.