Az írástudók árulása

Előszó

Világhírű könyvet tart kezében az olvasó: korunk erkölcsi főművét.
Ünnepi perce volt a magyar irodalomnak, amikor e könyv megjelenéséről Babits Mihály irodalomtörténeti nevezetességű s alább következő ismertető tanulmánya tizenhét esztendővel ezelőtt hírt adott - ünnepi perc s egyben büszkeség is: vajjon melyik kis nemzet irodalma adott ilyen gyors és jelentős reakciót? Azt a bizakodást tartotta az emberben, hogy a magyar szellem európai résenlétének ébersége mit sem csökkent azóta, hogy Bessenyei György a Franciaországban kigyúlt világossággal egyidőben lobbantotta volt fel az élő és ható Voltaire fényét Magyarországon. (S tán nem is véletlen, hogy a Voltaire-ét: a Benda- és Renan-szabású, legfranciább szellemek nyíltan vallott atyjáért...)
Persze igaz: Voltaire-rel csak Bessenyei, Bendával csak Babits lendült együtt minálunk - s hogy Babitson kívül úgyszólván senki más, arról az alábbiakban szó esik még. Babits Mihály, a költő és a gondolkodó különben is érzékeny és hatalmas antenna volt: másfél évtizeddel előbb Julien Benda s az egész racionalista francia filozófia nagy ellenlábasának, Henri Bergsonnak "franciátlan és misztikus", de annál korszakosabb bölcseletéről is ő adott először hírt minálunk, egy másik híres tanulmányában. Ettől, a Babits Mihály nagy Bergson-tanulmányától számítva éppen kerek húsz esztendőbe tellett, amíg Bergson főműve, a Teremtő Fejlődés a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában nyelvünkön megjelent. Vissza