Az irodalmi műveltség megoszlása

Előszó

Mesterek és tanítványok. Ez a fogalompár jellemzi a budapesti egyetem bölcsészeti karát századunk húszas, harmincas éveiben. Voltak a karnak korábban is nagy tanár egyéniségei, mint például Angyal Dávid, Beöthy Zsolt, Fejérpataky László, Békefi Rémig, Marczali Henrik, Riedl Frigyes, Toldy Ferenc, akiknek működése mély nyomokat hagyott az utódokban, ők azonban csak elszigetelt jelenségei voltak az egyébként szürke egyetemi életnek. Voltak az egyes humán tudományoknak is nagynevű művelői. Hogy csak a történészeket, közülük is Fraknói Vilmost, Pauler Gyulát, Karácsonyi Jánost, Ipolyi Arnoldot, Szilágyi Sándort, Károlyi Árpádot, Tagányi Károlyt említsük, s a sort még hosszan folytathatnánk a különböző humán tudományok területén, csakhogy ezek művelői nem az egyetemen fejtették ki működésüket - magányos tudósok voltak, tevékenységüket a Magyar Tudományos Akadémián, az Országos Levéltárban vagy tudományos társaságokban folytatták, tanítványok közvetlen nevelésének lehetősége nélkül. Nem alakultak ki körülöttük iskolák.
Ezzel szemben az említett korszakban a humán tudományok szinte minden budapesti tanszékén olyan nagy egyéniségek működtek, akik nemcsak hogy először emelték a legmagasabb európai színvonalra a fakultás egészét, nemcsak új utakat törtek saját tudományukban, de ezekre az utakra tudatosan rávezették tanítványaikat is. Vissza