Az izgalom mesterei I-II.

Előszó

A kisregények és elbeszélések e sorozatában a művészi képzelet és írói megformálás gazdagságával, de mégis az ember ösztönéletének legelsőbb és legősibb megnyilvánulásaival találkozunk, ahogy azokat a kultúra és a fejlődés mai fokán a ma embere szívesen éli ki. Mert ha detektív-történet és a fantasztikus elbeszélés lelki eredőit és tényezőit keressük, ha magyarázni próbáljuk, hogy mi az a különös, soha el nem múló érdeklődés, amely az ilyenféle írói alkotások iránt mindenütt megnyilvánul, akkor mindig ilyen ősi ösztönök és vágyak kiélésével találkozunk.
Első helyen áll ezek között a legprimitívebb emberi életnyilvánulás: a játékösztön. Amint az ember játszókedve kilép csak testi mivoltából, amint az ész, az emberi elme fölénye lesz intézője és főszereplője e játékos megnyilvánulásoknak, egyszerre jelentkezik kérdésekben és feleletekben a találós mese és a rejtvény. Mindkettő ugyanazt jelenti. Van egy titok: valami, ami elrejtőzik az ember értelme elől, s az önmagát hangsúlyozó és kiélni vágyó emberi ész keresi ennek a titoknak megoldását, eljátszik és elszórakozik vele és alapjában véve lényegesebb és fontosabb számára az az út, amelyen eljut a titok megoldásáig, mint maga a megoldás. Magában a megoldásban ott van a diadalmas emberi ész, amely fölényesen igazolta magát és úrrá lett az elrejtőző titkon; de a játékösztön kiélése az észnek a harca, ezzel a titokkal, ami legyűri és leleplezi. Nem más ez, amikor egyszerű betű- vagy képrejtvényről, találós kérdésről van szó. Vissza