Az Ó és Új Szövetségi Szentirás I-II.

Előszó

A romai kathol. anyaszentegyház, melyet Isten az emberi nem üdvösségére szolgáló minden szent dolgok s lelki javak őrévé és sáfárjává rendelt, hogy azokat őrizze, kezelje s osztogassa világ végezetéig, - ezen megbizatásának megfelelőleg a szent könyveket is, melyek mennyei Atyánk örök üdvösségünk körűl kezdet óta tanúsított imádandó gondoskodásának történetét, s az örök élet igéit, az ő Szentlelkétől ihletett, csalhatatlan férfiak által megírva, tartalmazzák, s mintegy a Teremtőnek teremtményéhez intézett levelét képezik, úgy, mint azokat az Üdvözítőtől és apostolaitól hagyomány- és letéteménykép átvette, tizennyolcz évszázadon át folyvást a leghűségesebb gonddal őrizte , nemzedékről nemzedékre egész hozzánk hamisítás nélkül átszármaztatta, igaz értelmöket minden idők- és tájbeli szent atyák és doktorok egyező véleménye szerint, az Üdvözitőnek és apostolainak, az ő kebelében élő tanításához képest, az elferdítések ellen megvédte, s ezen épségben és igazi értelemmel híveivel is, ezek tanulságára, épülésére és vigasztalására, minden időben, egész készséggel közlötte és közli folyvást az idők végezetéig. És pedig, hogy isteni Alapítója parancsának: Elmenvén, tanítsatok minden nemzeteket... megfeleljen : ezen kötelességét a nemzetek különfélesége szerint különféle nyelveken teljesíti, tehát a szentírást is ezek nyelvére szintén átteszi.
Így keletkeztek különféle nemzeteknél különböző időkben és tájakon a szentírásnak számos fordításai; s minthogy a romai kathol. anyaszentegyház az istentiszteletben és egyházi kormányzatban latin nyelvvel él, s e nyelven tán épen ezért is többrendbeli fordítások keletkeztek, a szükséges egység megóvása végett ezen fordítások közül egyházi közhasználatra azt választotta ki és rendelte meg, mely ősrégi tekintélylyel bírván, „Vulgata" néven ismeretes. Vissza