Az okkultizmus és a modern világkép

Előszó

BEVEZETÉS.

Kultúránk ma egyszerre egész sereg válságon megy keresztül. Egyfelől oly mélyreható és az egész világot átfogó politikai folyamatok mennek végbe, amilyeneket a világtörténet soha azelőtt nem ismert. Először történt meg, hogy minden nép egyetlen oksági láncolatban összekapcsolt egész és egyetlen politikai világegység gyanánt jelent meg. Azok a nemzetközi kapcsolatok, amelyek a XIX. században a természeti és szellemi közlekedés könnyűsége folytán keletkeztek, véget vetettek a régi állapotnak, amikor összeütközések mindig csak a térben szomszédos népek között szoktak támadni. A világháborúban csaknem minden kultúrnép és a nekik alávetett vagy hozzájuk csatlakozott alsóbbrendű népek tekintélyes része harcban állott egymással. Hadszíntérré vált valamennyi óceán és a szárazföld jó nagy része. De még ki sem aludt ennek a világégésnek minden lángja, s már az a veszedelem fenyeget, hogy egy új nemzetközi pusztulás árja terjed szét a földön. Oroszország, mely pár éve még megsemmisültnek és magába roskadtnak látszott, a világpolitika központjává lett és még mindig azzal fenyegeti az egész világot, hogy polgárháborút és a tömeg rémuralmát terjeszti szét benne. Félős, hogy a kultúra pusztulása, mely Oroszországban végbement, a világkultúra pusztulásává növi ki magát és éppen a kultúrnépeket kezdetlegesebb állapotba sodorja vissza, mint voltak az antik világ bukásakor. A helyzet komolyabb, mint az volt, mikor a germán hordák rázúdultak a késő ókori civilizációra, mert ezeknek nem volt világos céljuk, csupán a tettre késztető ifjúi erő benső nyugtalansága és kalandokat kereső harci ég hódító vágya lobogott bennük. De az orosz bolsevizmus céltudatosan arra törekszik, hogy megsemmisítse minden kultúrának és minden polgári társadalomnak lehetőségét és a maga hatalmi körében ezt mindenütt meg is teszi. Vissza