Az örök élet háza

Előszó

Részlet a könyvből:
Ma, 1909 január huszadikán, nem minden kétség és félelem nélkül, elhatároztam rá magam, hogy megírom a «Kaland» hiteles történetét. Elhatároztam magam, mert holnapután már halott leszek. Holnapután, igen. Holnapután, egész biztosan... Meghalok... Az öregség öl meg. Érzem. Tudom. Nem kockáztatok hát sokat, ha megtöröm hallgatásomat. Sőt igazában az a hitem, hogy meg is kell törnöm az összes, még mit sem sejtő s veszélyben forgó férfiak és nők nyugalma, bókéje és biztonsága érdekében. Magam nem számitok többé. Holnapután már meghalok. Ez tulajdonképen a végrendeletem, - sajátkezü végrendeletem.
Végső akaratomként hagyom meg mindazoknak a férfiaknak és nőknek, akik a bajban testvéreim, hogy terjesszék és hozzák napvilágra a Titkot.
Vajha intő például szolgálna öregségem és halálom. Ez az én végső akaratom.
Tudja meg azonban mindenki, hogy nem vagyok őrült. A legkétségbevonhatatlanabbul egészséges vagyok lélekben-testben egyaránt, mert nem rág rajtam semmilyen kór - csak öreg vagyok, rettentően öreg, tul minden elképzelhető emberi kor végső határán. Hány éves is volnék? Nyolcvan? - száz? - százhúsz? Nem tudom pontosan. Nincs semmi, ami biztos támpontot adhatna korom felől táplált sejtelmeimnek; nincsenek igazoló okmányaim, sem hatósági bizonyítványok, - sem emlékeim, se semmi néven nevezendő más bizonyságom. Vissza