Az öröm futása

Fülszöveg

Mezei András publicisztikája a közélet gondjait mindig egyes szám első személyben átélő lírikusé. A jó publicisztika előfeltétele: a szenvedélyes közéleti, politikai érdeklődés, az érzékeny lelkiismeret, az állásfoglalás intenzitása, az igény, hogy az ügyek menetébe beleszóljon, a közgondolkozást formálhassa - Mezeiben csillapíthatatlanul jelentkezik.
Írásai nem elvont eszmefuttatások. Sokkal inkább történetek, anekdoták, novellák, amelyek azonben jelképessé tágulnak, példázatokká nőnek. A Bajcsi-Zsilinszky úton a háztetőn dolgozó pallér leejti kalapácsát egy biccenésnyi távval a szerző lába elé - az esetből élete példázata lesz. 44-ben egy férfi rohan végig az utcán, egy szál trikóban; kiabálva, boldogan: emberek, semmim sem maradt! - az emlék az újjászületés, a megmenekülés gyönyörű példázata. A vakságból megmenekült költő idegen szaruhártyán át látja a világot - íme, a példa a faji megszállottság apostolai ellen. De jelképpé nő a találkozás a muftival a Pamír fennsíkon vagy a Rialtón meghallott üde, elfogulatlan "nicsevó" is.
Élete végül is példázatélet, a század kommunista-költő-kisemberének oka kínált és választott élete.
Alapélménye: a tegnapi szegénység - utazás a tuján, a grundok csatái. Aztán a felszabadulás és forradalomvárás nagy élménye, s a remegve várt béke megvalósulása idején a rémület, mert a világ ismét visszájára fordult, a föld nagy részén nyomor pusztít, háború pusztít - s a küzdelem a rossz erők ellen. Utazásai és találkozásai művészekkel, írókkal, kiket joggal érez igazi rokonainak. Ő a gyerekből nőtt költő, aki sokféle életveszélyből menekült, mert "szerencsés a bajban" - és örvendezve menekülésén ismét és habozás nélkül beletalál a legközelebbi, lehetőleg életveszélyes kalandba. Vissza