Az Országos Magyar Sajtókamara évkönyve 1943

Előszó

Dícsérni gyűltünk össze, nem temetni. Márciusi ünnepet tartunk és nem gyászt ülünk. Március idusának értelme: ami lendület, ami erő, ami élet az emberi teremtésben és nem a lemondás, a csüggedt szomorúság, az elmúlás.
Akikről ma emlékezünk meg kegyelettel, nem az elfoszló, nem a változó tartalmú szónak hősei, hanem lényegében azonosak 1848 tavaszának halhatatlan ifjúságával: a cselekedetben. Nem ismerünk földi mivoltunkban magasztosabb fogalmat magyarságunknál s nem ünnepelhetünk mélyebb érzéssel igazabb hősöket, mint akik ezért a mindenek fölött való célért önmaguk feláldozásával adtak tündöklő példát.
Nagybányai vitéz Horthy István állami életünk legmagasabb csúcsáról csapott le sasként a vér és viadal mezejére, ahol honvédbajtársai bírkóztak a hitünket, fajunkat, jövőnket végpusztulással fenyegető keleti veszedelemmel. Repülőhalála megdicsőülés: most már örökkön-örökké a fiatal hérosz ő, aki, - mint oly sokan a végtelen homályába vesző magyar századok során -, újból a hadi-virtus, becsület, az önként vállalt rettenthetetlen helytállás példájával tett tanubizonyságot az élethez való büszke jogunkról. Vezéri nem, a legelső magyar férfi, Nagyurunk fia volt, akit az egész ország akarata hívott el az élre és ő meghirdette mindannyiunk előtt: van egy kötelesség, amelynek parancsa erősebb az ifjú hitves szereteténél, a szülők iránti benső, odaadó ragaszkodásnál, a fényes méltóság kötelezettségeinél és ez a honvédelem. Vissza