Az őrvidéki magyarság sorsa

Előszó

Ez a könyv szerves folytatása, második kötete a 2008-ban a Magyar Nyugat Könyvkiadó gondozásában megjelent Nyugat-Magyarország sorsa 1918-1921 című munkámnak.
E korábbi kötetben bemutattam az eseménysorozatot, amelynek indítóoka az volt, hogy Magyarország volt szövetséges társállama, Ausztria, amellyel együtt veszítettük el az első világháborút, szemet vetett hazánk nyugati területeire. Nyugat-Magyarországnak nemcsak a magyar, hanem a német és délszláv (horvát és vend) lakosai sem akartak soha korábban elszakadni tőlünk, és Ausztriához tartozni. A bécsi kormányzat és az osztrák irredenta mozgalom ennek ellenére már 1918 novemberében beállt megrablóink sorába, és igényt formált a Dunántúl majdnem felére.
Az egyik legtekintélyesebb osztrák történész, Erich Zöllner szerint ebben az időszakban még „az a kérdés is felvetődik, hogy egyáltalán beszélhetünk-e 'Ausztriáról'. Jogilag 'a magyar korona országaival' a 'birodalmi parlamentben képviselt királyságok és tartományok' állíthatók szembe, amelyeket nem hivatalosan Ciszlajtániának, a Lajtán inneni vidéknek hívtak. Ausztria neve a hivatalos szóhasználatban csak az 'Osztrák-Magyar Monarchia' összefoglaló címben és az uralkodó címében ('Ausztria császára és Magyarország királya ') fordult elő; osztrák címer is csak 1915 óta létezik".
Említett monográfiámban ezután részletesen ismertettem a nyugat-magyarországi területre vonatkozó antanthatalmi, továbbá az osztrák, a cseh, valamint szerb elképzeléseket és igényeket, a hazaáruló "forradalmak" lelki megrázkódtatásaiból ocsúdó magyar nemzeti politika hatalmas erőfeszítéseit. Ezt követően a volt osztrák szövetséges hűtlensége, arcátlan területszerző törekvései miatti jogos felháborodástól is sarkallt, 1921. augusztus 28-án kitört dicsőséges nyugat-magyarországi felkelés, döntően levéltári forrásokon alapuló, új nézőpontú vizsgálata következett. Vissza