Az ősmagyar mitológia szumir és ural-altáji öröksége

Előszó

Amikor a híres-nevezetes nagyenyedi Bethlen kollégium VIII. osztályú növendéke lettem, elhatároztam, hogy egy ősmagyar mitológiával én is megajándékozom nemzetemet. Így okoskodtam magamban: ha van görög-római és van ősgermán mitológia, hát miért ne lehessen ősmagyar is? Sejtettem ugyan, hogy nagyon kemény feladattal kell megbirkóznom, de nem tudhattam előre, hogy milyen nagy fába vágom a fejszémet. Most már tudom és érzem. Ősmagyar mitológiát írni annyit jelent, mint beteg tüdővel hegynek futni föl, vagy téglatörmelékből díszes palotát, esetleg grandiózus templomot építeni. Nem is mertem volna hozzáfogni, ha el nem kötelezett volna rá ifjúi fogadalmam és a múlt.
Nem feledkezhettem meg arról a felemelő valóságról, hogy ez ősi főiskola padjairól indult világgá az a székely ifjú, Körösi Csoma Sándor, akit az ősmagyar haza felkutatásának a vágya egy csendes tibeti kolostorba vitt, és ott megalkotván a tibeti nyelv első tudományos szótárát és grammatikáját, életét teljes magárahagyatottságban a Himalája alján fekvő Darjeelingben fejezte be. Az ő géniusza volt az első nemtőm, aki állandóan lelkesített feltett szándékom valóraváltásában. Vissza

Fülszöveg

Évszázadokon keresztül abban a tudatban éltünk, hogy ismerjük a múltunkat, tudjuk, hogy kik vagyunk, büszkék voltunk eleinkre és féltve őriztük hagyományainkat. Jó kétszáz esztendeje megkezdődött őstörténetünk átértelmezése s ezzel megkezdődött a küzdelem is a nemzet tudatának befolyásolásáért. Ma már sokak számára nyilvánvalóvá vált, hogy az őstörténet stratégiai tudományág, majdnem hatalmi kérdés. Ha sikerül döntő befolyásra szert tennie egy csoportnak, akkor uralhatja a lelkeket, a gondolkodást, megszabhatja még a mindennapi cselekvést is, hiszen ha népünk nemes és fényes múltú, akkor visszatekintve van honnan erőt meríteni, van mire hivatkozva büszkének lenni arra, hogy magyarok vagyunk. Ha viszont azt nevelték, azt sulykolták belénk, hogy fiatal kis nép vagyunk, s nehezen és lassan illeszkedtünk bele a kultúrált Európába, könnyen elbizonytalanodhatunk, hamar feladhatjuk nemzeti önbecsülésünket.
Történelmi tudatunk formálásának máig is legfőbb eszközei a szakkönyvek, ezért alapvető kérdés, hogy milyen szerzőknek, milyen művei jelennek, jelenhetnek meg.
Varga Zsigmond (1886-1956) jelen kötete gazdag életművének utolsó darabja. A szerző szumirológus s ez a titulus manapság csaknem az átkozottsággal egyenlő. A "mérvadó" tudományos körök szerint ugyanis, a szumir-magyar nyelvrokonsággal csakis képzetlen dilettánsok foglalkoznak. Varga Zsigmond éppenséggel nem az. Kolozsvárott, Berlinbe, Genfben és Utrechtben tanult, majd a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen a keleti nyelvekből doktorált. a debreceni Tisza István Tudományegyetem nyilvános rendes professzora lett. Rendkívül alapos felkészültségét először a teológia és a művelődéstörténet területén kamatoztatta, majd 1920-tól tudományos érdeklődése a szumir (sumér) nép története és nyelve felé fordult. Első ilyen témájú könyve (A sumír kérdés jelen állása.) a Magyar Tudományos Akadémia Fáy-jutalmát nyerte le. (1920).
A szumirörökség és az urál-altáji népek kapcsolata kezdettől foglalkoztatta s nem rettent meg a támadásoktól sem. Látta "a sok gáncsot és bántó lekicsinylést, melyet egyes finnugrista nyelvészek engedtek meg maguknak". Megtámadása és ledorongolása annál kevésbé érhető, mivel legutolsó művében messzemenően elismeri a fin nyelvű népek rokonságát, sőt egyenesen rájuk hivatkozik legtöbbször.
Ez a könyve az ismeretek hatalmas tárháza, gazdag adatgyűjteménye forrásértékű. Természetesen nem mindenben korszerű a tudós szerző álláspontja, de mindig gondolkodásra késztető, mindig további kutatásra sarkalló. S mi más célja lehet egy szakkönyvnek, mint hatni az olvasóra és ráirányítani a figyelmet nem tisztázott kérdésekre. Vissza