Az őz tenyésztése, óvása és vadászata

Előszó

A Hubertus vadászkönyvtár IV. kötetét adom kedves magyar vadásztársaim kezébe. Nagy örömmel, türelemmel írtam. Az őz még igen sok helyen mostohagyermek, nem örvend annak a figyelemnek, amit megérdemelne. Sok olyan vadászterület van - különösen az Alföldön, ahol lehetne őz-állomány. Van olyan is, amelyiken tényleg van s mégsem törődnek vele semmit. Lövik, úgy mellékesen, pedig ha komolyan foglalkoznának, törődnének vele, szép állományuk és jó agancsuk, vadjuk lenne. Az őz gyors szaporaságával hamar meghálálja a reá fordított fáradságot. A fővad kevés, állandóan fogy, egyre kevesebb, az a kiváltságos, aki szarvasra emelheti fegyverét. Az őz a jövő nagyvadja. Tenyészterülete nemhogy csökkenne, hanem ellenkezőleg még igen sok olyan helyet találunk, melyen ma nem fordul elő, de könnyen meghonosítható. Tenyésztése nem költséges s ami igen fontos, kártétele csekély, vagy egyáltalán semmi. S mindezzel szemben kimondhatatlan szép és változatos vadászattal szórakoztat. Akár a májusi színpompás erdőben cserkelünk a piros bakra, mikor egyéb vadász-szórakozás nincs, - akár csalsíppal hívjuk a szerelmes bakot - egyformán szép és élvezetes a vadászata. Öreg, kitanult, ravasz bakok ugyancsak próbára teszik még a tapasztalataiban megőszült vadászt is.
Az erdő, a vad szeretete, a szabad életért való vágy, a nagyvárostól való menekülés kényszerítette kezembe a tollat, hogy kedélyesen elbeszélgetve, elmeséljem mind azt, amit hosszú, évtizedes vadászéletemben tapasztaltam, tanultam. Szívből kívánom, lelje mindenki, aki e lapokat olvassa, igaz örömét benne, merítsen ismeretet, tudást belőle. Vissza