Az Uj Idők Nótáskönyve

Előszó

A magyarság szellemi kincsesházának legértékesebb drágaságai közé tartoznak a dalai, amelyeknek számát a szakértők tízezernél is többre teszik. Páratlan szépségűek akadnak köztük és nem hisszük, hogy elfogultak lennénk, amikor azt valljuk: egyetlen más nemzet dallamkincse sem olyan gazdag, mint a miénk.
A Gondviselés talán kárpótlásul adta ezt a kimeríthetetlen daltengert a balsorstépte magyarnak, hogy a zivataros századok szélcsendes napjain megfürdethesse benne fáradt és sebes lelkét, amely mindannyiszor éppúgy felfrissült és új erőre kapott ettől a fürdőtől, mint a mesebeli Antheüsz a Föld érintésétől.
Az igazi érzés is örökéletű: a magyar bánat és ujjongás számára ez a tízezer dal jelenti a halhatatlanságot. A dalok ugyanis megőrizték a magyarság érzésvilágának minden rezdülését. Jobban, mint bármely más forrásból, meg lehetne írni e dalok alapján a magyar lélek élettörténetét az ázsiai puszták beláthatatlan messzeségétől a doberdói fensíkig, sőt azon túl is.
Ebből a, számunkra mindennél értékesebb kincsesházból hoztunk egy maroknyi drágakövet az Uj Idők olvasóinak, akik abból a néprétegből kerülnek ki, amely évszázadok óta legmegbízhatóbb őrsége a magyarság szellemi kincseinek. A magyar édesanyák ezekkel a dalokkal altatják kicsinyeiket, a magyar fiúk, leányok ezekkel a dalokkal vallják meg egymásnak érzéseiket, ezekkel mondják el örömüket, bánatukat, évszázadok óta. Vissza