Az aratás utáni nap az eldugott angol falu lakóinak a jól megérdemelt pihenés és lakomázás napja. Az égen azonban két füstfelhő jelenik meg, az örömteli várakozást pedig riadalom és gyanakvás váltja fel.
Az egyik füstfelhő a gazda felgyújtott pajtáját jelzi, a másik jövevények tüzét, akik az újonnan elfogadott földtörvény értelmében így remélnek jogot arra, hogy maradjanak...
A falusiak szerint a két tűz nem lehet véletlen, és erőszakos jövőt jelez. Eközben egy másik idegen is érkezik a gazda meghívására, aki a határt méri és térképezi fel, és akinek jelenléte még a földfoglalókénál is nagyobb fenyegetést jelent.
A felgyorsult és megállíthatatlan események hatására a falu élete napok alatt szétesik, az aratás örömét félelem keseríti meg, súlyos büntetés és halál.
A történet időtlen és felkavaró, a gyönyörűen megidézett világ pedig jóval azután is velünk marad, hogy elolvastuk könyvet.
A 2015-ös IMPAC Dublin Irodalmi díj nyertese
A 2014-es Tate Black-díj nyertese
A 2013-as Man Booker-díj jelöltje
A 2013-as Goldsmith-díj jelöltje
A 2014-es Walter Scott történelmi regénydíj jelöltje
Az utolsó aratás J. M. Coetzee legjobb regényét, A barbárokra várvá-t idézi... Crace a radikális zűrzavar egyik legnagyszerűbb írója, bizonytalan, kérlelhetetlen, korunk tökéletes krónikása. - The New York Times
Crace legcsábítóbb és lebilincselőbb regénye. - New Statesman
Megható történet egy zárt világról és annak egyszerű lakóiról, ahogy a tragikus és elkerülhetetlen összeomlás felé tartanak. - Wall Street Journal
Rettenetes, lírai szépségű könyv, semmilyen más regényhez nem hasonlít. - Spectator
Az utolsó aratás olvasható mitikus vagy akár bibliai összefüggésben is, de az egyén és a közösség fizikai és érzelmi kisemmizése, amely a regény lelkét jelenti, ma is ugyanolyan érvényes politikailag, mint abban a korban. - Guardian
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
1
2
3
Regisztráció
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.