Az üvegcsapda

Előszó

Részlet a könyvből:

"A gyorsvonat elhagyta Érsekújvárt és nagyzási hóbortjában dübörögve, füstölve, zakatolva, látszólag szabadon, mint zászlót lengető harcos a győzelmes hadsereg élén, egyenletesen rohant tovább a sínek kiszabott és lerögzített útján Budapest felé. Az utasok ismét kényelembe helyezkedtek. A szövetségesek, a cinkosok beismerő mosolyával, ilyenkor abban a boldog tudatban, hogy néhány óráig senki sem tolakodik közéjük, kényelmesen nyújtózkodtak fülkéjükben. Egy fehérnyakkendős pincér nevetségesen vékonyhangú kis csengetyűt rázott és beszólt a fülkékbe. Ebédidő! Végre. A férfiak egy kevés kölnivízzel átdörzsölték sütös kezeiket, a rendesebbek kimentek mosakodni. A nők is láthatólag készülődtek az ebédhez és az étkezőkocsi tiszta szalvettájának reményében erősebben rúzsozták ajkukat. A kopaszok kalapot, vagy sapkát tettek védtelen és fejformájukat szemérmetlenül eláruló fejükre és az unatkozók és éhesek megindultak az étkezőbe.
Bor Antal keztyűt húzott és megszámlálta poggyászát, mielőtt elindult volna. Rendes ember volt, akinek minden holmijáról tudomása volt, számontartotta őket, vigyázott rájuk, osztályozta, beosztotta őket. A fejében állandó inventár volt, amit minduntalan átlapozott, leellenőzrött és a hiányzó dolgokat éppen úgy törülte emlékezetének katalógusából, mint ahogy a meglévőket lejelölte. Tudta, hogy milyen bútorok vannak a lakásban, milyen fehérnemű a szekrényben, milyen tárgyak az íróasztalán, milyen kifizethetetlen számlák a fiókba és milyen ünnepi kívánságok a felesége szívében." Vissza