Segítek anyának

Előszó

Aranyszínű napsugarak táncoltak a reggelizőasztal fehérpettyes kék csészéin, hetyke rigófütty szegődött kíséretül a verandán ülők csendes beszélgetése mellé s egy merész cinke huncut szemmel tekintgetett a vajtartó felé. Édes vakáció-hangulat lengett a kerek asztal fölött, amelyet négyen ültek körül, Balázs István, Balázsné s a két gyerek, Zsuzsika meg Péter. A veranda sarkában, vadszőlőlombok hűvösén pedig jóízűen aludta délelőtti álmát a család legfiatalabb tagja: Ági baba.
Az udvar végéből nótaszó röppent a veranda felé:
Gelencséri utca, végig piros rózsa,
szállj le kocsis az ülésről,
szakajj egyet róla!
Le is szakajtottam, el is hervasztottam,
gelencséri legényekből egyet választottam!...
A friss, fiatal hang olyan vidáman csendült bele a nyári reggel kenyérillatú, mézszínű, verőfényes derűjébe, hogy még apa is mosolyogva nézett fel a reggelije mellől.
- Jókedve van Jucinak - bólintott anya felé, aki elégedett pillantással kísérte az udvaron sepregető leány ráncos-szoknyás alakját.
- Hogyne lenne - intett vissza anya - holnap hirdetik ki először. Mire bemegyünk a városba, meglesz az esküvője...
- No, nézd csak, Juci férjhez megy... - csóválta apuka a fejét. - A kis Juci...
- Bizony - mondta Balázsné tűnődő arccal - nyolc éve ide s tova, hogy hozzánk került gyerekleánynak. Háromévenkénti előléptetéssel lett előbb kis szolgáló, aztán mindenes. Most meg, mióta a kisbabánk is megvan, igazán nagy segítségemre volt. Nem is tudom még, hogyan lesz a dolog, ha férjhez megy... - J
uci elmegy tőlünk? - szólalt meg hitetlenül Zsuzsika, miután sikerült legyűrnie a harmadik darab vajaskenyeret, amit igazán csak azért evett már, hogy még egy ideig halogassa a ribizliszedés unalmas műveletét.
- Éppen ezen töröm a fejemet - felelte anya s könnyű sóhajjal kísérte szavait. - Juci szívesen maradna nálunk férjes aszszony korában is, de csak, mint bejárónő. Vissza