B. városában történt I-II.

Fülszöveg

Pap Károly novelláiban a realitás és az irrealitás, az álomhangulat és az ébrenlét világossága, a részvét és parányi komikus-ironikus grimasz, a megbocsátó szeretet és a kimondhatatlanul is felszisszenő ítéletmondás ötvöződik nemes költészetté. Az író legnagyobb élménye a nyomor volt a Horthy-rendszer éveiben, s az ártatlanul szenvedő, éhező százezrek sorsának megváltásán töprengett egész életében. Nem bízott az egyetlen reális változtató erőben, a forradalomban, ehelyett erkölcsi megújulást sürgetett, s becsületes szándékú hasztalan küzdelmét ez a tévedés tette tragikussá.
Novelláinak jó része ennek ellenére a kor nagy realista alkotásaival azonos hőfokon fejezi ki a társadalom által letiport kisemberek életének kilátástalanságát. A Súgó kellene szorongató párbeszédétől A harmónium szemforgató jóságrajzáig, A megbélyegzett erőszakos panaszától A pesztonka fura játékszenvedélyéig az elbeszélések egész sora arra vall, hogy az író minden szavával ellenezte azt a kort, amelyben élt, s amely végül halálba hurcolta. Feledhetetlen alakjai: az ágrólszakadt, együgyű Csuronné, az új imáért esengő Bus anyó, Janika az igába fogott tehetség fájó jelképe, már puszta létükkel is vádolják a közönyösen irgalmatlan társadalmat.
Novelláiban az erős költői hatás igénye a lélekrajz pontosságával párosult, s nemegyszer olyan pszichológiai mélységekbe is leszállt, ahol még nem is járt előtte senki. Vonzódott minden különöshöz, de a groteszk mozzanatok iránti hajlama a stílus és stilizálás fegyelmezettségével párosult, s nem utolsósorban ez az ellentét okozza műveinek színjátszó izgalmasságát.
Novellái nyugtalanító erővel villognak, mert - Móricz Zsigmond szerint - valamennyinek mélyén ég és világít a kor "fájdalmának reflektorfénye". Vissza